Miután kibekkeltük, hogy az olaszok elverjék a horvátokat s ezzel életben tartsák a magyar válogatott továbbjutási esélyeit - épp most játszanak az angolok a szlovénekkel - azonnal lefeküdtünk. Ma reggel a mi reggelink rendben volt, Robiékat nem engedték enni, szóval ismét lementem és újra elmagyaráztam a recepciósnak, hogy mindkét nevemen lévő szobára szeretném a reggelit. Remélem most már megértette és holnap reggel nyugtunk lesz - elég kiábrándító ugyanis, hogy minden tetves reggel a felszolgálókkal kell hadakozni, hogy beengedjenek az étterembe.

Kaja után ma a La Alcazaba mór palotaerőd és a Giűbralfaro-erőd volt műsoron, legalábbis délelőttre. Indulás után kis émelygést tapasztaltam, de a kóla segített, jól lettem tőle - legalább valami előnye is van, a tegnapi vacsora mellé adták ajándékba.

Szóval La Alcazaba, gyönyörű mór erőd, elég sok turista volt kíváncsi rá, de nem volt zavaró a tömeg. Itt volt egy óriási húzásom: megvettem 5,5 euróért a kombinált jegyet, ami érvényes volt a mór erődbe és a hegytetőn lévő Gibralfaro-kastélyba. Valami rejtélyes okból biztosra vettem, hogy a két hely össze van kötve, úgyhogy az erődbe kivágtam a kukába az 1 grammos jegyet, hogy ne kelljen cipelnem. Ennek eredményeképpen a hegytetőn vehettem újat, mert egyáltalán nem volt semmi kapcsolat a két helyszín között.

Nagy szomorúságomat papagáj-barátom próbálta enyhíteni, aki szépen beállt egy fotóhoz egy napsütötte ágra:

De az épület is szép volt, a kilátás is:

Mindegy is, ebből majd tanulok, nézzük a mór erődöt. Igazából szép volt, tetszettek a kis kertek, ligetek, terek, helyenként kádakba folyt a friss víz, voltak medencék, szóval igazi középkori luxusszállás lehetett. Csillának nagyon megtetszett, olyannyira, hogy ő el tudná képzelni ott az életét - elsétálna a kertben, nézné a kilátást, pihenne a hűs fák alatt, elhallgatná a madarak énekét. Remélem Robi e sorokat olvasva aktiválja magát és felkeresi a spanyol Örökségvédelmi Hivatalt és ajánlatot tesz az ingatlanra!

Szép kilátás nyílt a falakról, a tornyokról a kikötőre, a városra, de azt láttuk, hogy az igazi királyság majd a hegytetőn fekvő Gibralfaro-kastély lesz.

A mór erőd megtekintése után a terveknek megfelelően megindultunk felfelé a hegyre. Itt szétszakadt a mezőny, mivel a déli hőségben én nem nagyon akartam a hegyoldalban sokat gyalogolni, megindultam a Kalapáccsal. Mögöttünk jött akkor még Petra és Csilla, Roberto és Patrik zárták a sort. Bendegúz olyan tempót diktált, hogy én se tudtam tartani, úgyhogy ő ért fel elsőnek, én olyan tíz méterrel mögött, majd befutott Petra is hamarosan. A hűs fák alatt bevártuk a Nagy családot majd bementünk az erődbe. Igazából ez nem volt nagy szám, a lényeg a falak  tetejéről nyíló kilátás volt, itt jó képeket készítettünk. Itt például a régi bikaviadal-aréna látható:

De készültek még jobb képek is!

Miután kigyönyörködtük magunkat ismét két táborra szakadtunk. A fiúkkal én megindultam a szállás felé sziesztázni, Petra, Csilla és Robi pedig a saját tempójukban jöttek utánunk. Mi elég hamar hazaértünk, Patrik is bírta velünk a tempót, állítása szerint a tátrai hosszú hétvége alatt úgy megedződött, hogy ez a sík terep még ebben a melegben se kottyan meg neki.

Szieszta után ma strandolás volt, méghozzá Malaga kedvenc strandjára mentünk Uberrel. Míg a kocsira vártunk megint émelyegtem, nem tudtam miért. Végül elmentem strandolni - később kiderült ez volt a jó döntés -, de azért aggódtam mi lehet ez. Aztán megvilágosodtam, mint a Tungsram izzó: én március óta heti 2-3 alkalommal eszek csak húst, gyakrabban fogyasztunk növényi alapú kaját, de itt, Malagában mióta megjöttünk a reggeli kivételével rengetek zsíros, olajos húst ettem s ettől elszoktam, most meg a sokkot nehezebben dolgozza fel a szervezet. Ebédre is egy dönert ettem, jó sok hússal, naná, hogy négyre már émelyegtem... Mindegy is, mostantól figyelek, a lényeg a strand volt.

Hát azt kell mondjam, ez a strand kategóriákkal volt jobb, mint az első napi közfürdő. Kavicsos és homokos part is volt, nagyon hosszú szakaszok, korrekt kiszolgáló üzletek, éttermek, mégsem volt zsúfolt. A víz is picit melegebb volt itt, lehetett úszni - le is nyomtam ezer métert, hogy ne csak a lábamat fárasszam.

Strandolás után egy közeli vendéglőben vacsoráztunk. Kiderült, hogy hét órakor még nem állnak készen komoly vacsorával, se paella, se grillezett ételek nem voltak. Nagy  baj nem volt, amúgy is könnyű salátát akartunk csak enni - meg kellett értenünk, hogy Andalúziában a hét óra még nem vacsoraidő. Amíg mi ettünk addig készítették fel az asztalokat az igazi forgalomra, ami 21:00-01:00 között várható. Mindenesetre a polipsaláta és a a Caprese saláta is nagyon finom volt, bagettet kaptunk mellé, illetve kértünk egy kancsó sangriát ami a világ átverése volt 13 euróért, mert csak 3 pohár jött ki belőle, míg egy pohár sangria 2,2 euróba fájt volna - mindegy, ebből is tanultunk.

Vacsora után sétáltunk a malagai kikötőig ismét három hullámban - elöl ment a két fiú, nagyon elmerülve a beszélgetésben, 50 méterrel mögöttük bandukoltunk mi Petrával, ugyancsak elmerülve a beszélgetésben, végül Csilla és Robi újabb 50 méterrel mögöttünk andalgott.

A sétány egyébként fantasztikus volt, homokvárak, kocogók, görkorcsolyázók, jobbnál-jobb éttermek, gyönyörű szállodák - el tudnám képzelni a hátralévő negyven évemet Malagában!

Végül mikor Csilláék elfáradtak Boltot hívtunk s megtértünk a szállásra. Most bosszankodok, hogy a hülye angolok mindent kihagynak, a szlovénok - őket nem bántom, szeretem Szlovéniát - meg majd találnak egy gólt és a magyarok kiesnek...