Jak sie masz, erőt, egészséget!

Előre szólok, hogy ez a mai bejegyzés hosszú lesz, mert volt történés, kaland, akció - szóval elő a kávét, telefon legyen feltöltve, kényelmes pozicót felvenni, aztán hajrá!

Meglepően sokáig aludtunk, abban a hitben dőltünk ki kilenckor, hogy már hat-fél hét felé ébren leszünk. ehelyett Petra keltett kilenckor, hogy menjünk már reggelizni, mert Zoli fél tíz-tíz között jön és indulunk. Össze is kapartuk magunkat s lementünk reggelizni.
Itt várt minket a nap első nagy pozitív meglepetése, ugyanis itt elég patent reggelit kapunk. Étlapról lehet választani vagy húszféle ételből, és ebből csak egy a hagyományos európai fogás, az összes többi helyi specialitás. A Fiatalember valami kínai levest választott, Petra pad thai-t, én meg thai fűszeres rizst csirkével.

Nagy adagot adtak, minden nagyon finom volt, de legjobban Bendegúz választott, az a leves 10/10 volt, azonnal el is döntöttük Petrával, hogy másnap mi is olyat kérünk.

Miután megreggeliztünk megvártuk Zolit, majd indultunk első állomásként a királyi trónterembe, Bolttal. Meg is érkeztünk rendben, a kapunál egyesével haladhattunk át, fegyveresek lefényképeztek minket aztán egy nagy térre jutottunk, ahol a király lovasszobra feszített. Mikor közelmentünk hozzá odajött két civilruhás rendőr és informált, hogy a szoborig lehetett ma jönni, a trónterem nem látogatható. 
Idegen helyen az ember nem balhézik, pláne nem a hatósággal, szóval megköszöntük a tájékoztatást és eljöttünk. Amíg az új Boltra vártunk lefényképeztem a király családot - kb 200 méterenként van róluk, de legalább a királyról fotó az utcákon. A kultusz szintje még nem Észak-Korea, de mondjuk, hogy egy szinttel alatta, a királyról nem szabad rosszat mondani, mikor hazalátogatott a múlt héten az utcákról elpucolták a koldusokat és hajléktalanokat, illetve a folyó ezen szakaszát is szemétmentesítették.

Úgyhogy a királyról magam sem írok itt le semmit, de akit érdekel mi a kotta a wikipedia elég szépen összeszedi az információkat őfelségéről. Én hálás vagyok, hogy a csodálatos országában nyaralhatok, Allah növessze hosszúra a szakállát, jó egészséget kívánok neki és egész családjának!

Közben megjött az autó s megindultunk a Smaragd Buddha temploma irányába fele. Na, itt viszont csodát láttunk, ez valami elképesztően gyönyörű épületegyüttes! A belépő nem vészes, hosszú nadrág és vállat eltakaró ruha kell a belépéshez, de ez itt megérte. Nagyon sok látogató volt, mert egy vallási zarándokhely - a Smaragd Buddha Thaiföld legszentebb ereklyéje, kb mint nálunk a Szent Jobb. Nagyon szép helyen tárolják, mintha Meseországban jártunk volna.

Bent a Smaragd Buddha csarnokában csak cipő nélkül lehet tartózkodni és szigorúan tilos fényképezni, illetve hangoskodni - végülis ez egy kegyhely, elég sokan imádkoztak ott, mi magunk is lekuporodtunk, mert elég jó hűvös volt a csarnokban. Egyetlen ázsiai - kínai vagy japán - lány, aki az anyjával ücsörgött nem vette komolyan a fotózási tiltás és nekiállt ott szelfizni, mire az egyik őr rákiabált, de csak folytatta a fényképezést. Erre egy másik őr megállt mögötte és mondta, hogy vagy letörli a felvételeket, vagy elviszik. Na, ekkor megszeppent nagyon és buzgón törölni kezdett - persze lehet a lomtárból még ki tudja menteni a fotókat.

Mindenesetre, hogy lássuk milyen is a Smaragd Buddha - egyébként jádéből faragták, nem smaragdból - íme itt egy legális fotó:

Innen kilépve még kívülről körbejártuk a szentélyt, pár fotót is csináltunk, beillesztek párat, hogy lássatok ti is csodát:

Itt még lehetett barangolni, én meg is tettem, hiszen a templomkertet körülölelő fal belső falán évszázados ábrázolások voltak a Ramayanaból, de ezt lehet, hogy félreértettem, mert hogy kerülne buddhista templom falára hindu eposz, mindenesetre parádés epizódok voltak a falon. Mindegyik alá oda volt írva mi is látható thai nyelven - amit én szerencsére folyékonyan beszélek, ezért pár képet idemásolok és tolmácsolom a látnivalókat.

Az első kép bal alsó sarkában látható, amint egy meztelen férfi a hajánál fogva húzza el szintén meztelen pajtását, aki egy bottal próbálja támadásra ingerelni a szent tigrist. A jobb alsó sarokban a gyermekeit sétáltató anyuka bemutatja a csöppségeknek, hogy bizony a felnőttek között is vannak bolondok, hiszen épeszű ember nem piszkál egy tigrist.
Egyébként a szent tigris őre a lándzsáját a palota falának támasztva bujálkodik egy asszonnyal, ahelyett, hogy a munkáját végezné - lám, a munkamorál már évszázadokkal ezelőtt is kihívásokat támasztott az alkalmazottak felé.

A következő képen a hős Kék Bajnok nem törődve a mellkasából kiálló méretes lándzsával és az őt sirató bajtrásaival, utolsó perceiben kényelmes pozicióban cseveg kedvesével, aki a fejét fogja szerelme komolytalan haldoklásán.

Íme a Hosszúkezű Férj, ki felelősségre vonja csalfa feleségét és a Lándzsás Őrt a korábbi képről - az asszony persze a kezével próbálja elfojtani nevetését, miközben nem meglepő módon mindent tagad, de mi persze tudjuk az igazságot. Érdekesség a háttérben, hogy az egyik hívő a Zöld Bölcs prédikációjának hallgatása helyett már akkor is telefonját nyomkodja, míg a fülkétől jobbra az első sakk mérkőzések egyikét követi nyomom elmélyülten az egyetlen néző:

Végezetül egy kép, ahol a két hős íjász az íjhúr elszakadása után is bátran veszi fel a küzdelmet a lázadók különlegesen képzett harci majmai ellen, az íj fájával hadakozva az életéért:

Számos hasonló képett rögzítettem, ám a hely hiányában most csak ennyit tudok bemutatni, talán ennyi elég is a szanszkrit mondavilág híres epizódjaiból. Folytassuk hát utunkat a Nagy Palota csodáinak feltárásával:

A Palota ékeinek megtekintése után egy másik templom irányába indultunk, de a folyót elérve Petrát bepalizta egy puruttya vénasszony, hogy hajóra szállva másfél óra alatt megmutatják nekünk Bangkok nevezetességeit. Csillogó szemmel hívott oda és csiripelte milyen gyöngyszemre bukkant. No, meg is hallgattam öreganyám, de mikor elmondta, hogy fejenként 1500 bhat lenne a vízitúra sarkonfordultam, hogy inkább gyaloglok.
Erre kiderült, hogy csak ma és csak nekünk tud adni kedvezményt, s már fejenként 1200 bhatért részesei lehetünk a csodának. Petra szeme nagyon csillogott, odavolt két hétig, szóval meghoztam a nyaralás legrosszabb döntését és befizettem magunkat a csónakázásra.

Itt még vigyorogtak, ugye, és én is azt hittem, hogy de jó, újabb felejthetetlen élménnyel leszünk gazdgabbak. Na most, egy kis háttér. A folyó itt mocskosabb, mint a Duna, de talán még veri a Gangeszt is. Eleve piszkos, de áradás van és hozza le északról a hordalékot. A csónakunk egy hosszú, keskeny lélekvesztő volt, amit egy 1967-es IFA teherautóból kiszerelt motor hajtott olyan hangerővel, hogy a Sziget fesztivál veteránjai is sikoltva fogták volna be a fülüket a hallatán - nem is beszélve a füstről, amit eregetett, illetve a folyó vizét használták a motor hűtésére, szóval Greta Thunberg álmatlan éjszakáinak száma általunk is nőtt.
Végül nem elhanyagolható tény, hogy ez a hajó szó szerint FAPADOS volt, azaz már negyedóra után vágta a fenekem a pad - és akkor még nem tudtam, hogy másfél óra hátra van. Ugyanis végül KÉT ÓRÁT töltöttünk a vízen, de nem azért olyan sokat haladtunk fel s alá a folyón a gyönyörű épületeket fényképezve, nem! Mi egy zsilipre vártunk, ugyanis bementünk ilyen csatornákra, ahol a legszegényebbek élnek és megnézhettük a híres épületeket és templomokat HÁTULRÓL. Ráadásul a vízminőség itt olyan volt, hogy ehhez képest a Duna Budapestnél palackozandó kristályvíz, a helyiek ugyanis ide engedik a szennyvizet és az ételmaradékot. Elképesztő büdös, mocskos a víz és óhatatlanul is az arcodba fröccsen. Nem akarok senkit sokkolni milyen a csatornák építészete, de azért két képet beillesztek, hogy a hangulatot visszadjam:

Persze, láttuk ezeket a vízigyíkokat, meg még halakat is ebben a moslékban, de én alig vártam, hogy szabaduljak innen. Petra is érzékelte a hangulatváltozásom, mert simogatott hátulról, de addigra ami történt, megtörtént. Ráadásul a szembe jövő dzsunkákon ezek a Szójatej Lovagrend bajnokai a vászoninggel meg a befont hajú orrkarikás barátnőikkel olyan áhítattal nézték ezt a földi poklot, mintha legalábbis egy svájci arborétumban csónakáztak volna.

Mindegy is, véget ért, kiszálltunk, túl volt tárgyalva a dolog. Harag nem volt bennem, végülis ezt is látni kellett, ráadásul az eső is eleredt közben, s mi valamelyest védve voltunk tőle, szóval Kispetrám kitartó győzködésére az élményt ár-érték arány szerint 1/10 helyett 2/10-re módosítottam. Mindenesetre mi ezt megnéztük helyettetek, nektek már nem kell ezen részt venni - ennyi előny származott a túrából.

A szárazföldön elindultunk turista simkártyát venni, ez végre sikerült is, ráadásul be is applikálták a Fiatalúr telefonjába. Működött, ez azért feldobta a hangulatot. Bandukoltunk vissza a központ felé mikor újabb esemény történt, ezúttal legalább pozitív végkimenetellel - három emberrel is jót tettem, ugyanis!

Történt, hogy a szembe jövő járókelők között kiszúrtam egy idős párt, a nő kb úgy nézett ki, mint Miss Marple vagy inkább McGalagony professzor, a férje meg pontosan illett hozzá. Na, a nő elejtett valamit, miközben a táskájában turkált, nem vette észre, továbbhaladt. A járókelők nem törődtek vele, s mikor odaérek látom, hogy egy drágának látszó olvasószemüveg az. Itt vagyok ugye Thaiföldön, meg Buddha, meg karma, jócselekvés, szóval nem tiportam össze, nem is hagytam ott, hanem lehajoltam és utánuk futottam, hogy segítsek rajtuk. Megjelenek ott kezemben a telefonnal - valami automatánál szerencsétlenkedtek - és mondom a nőnek, hogy elnézést, hölgyem, elejtett valamit. Erre hátrálni kezdenek, hogy nem, nem. Mondom, nem a maguké ez a szemüveg? Nem, nem! Mondom, de hát most ejtetted el! Nem ő nem, menjek el. Jól van, mondom, otthagytam őket. 
Még félúton se járok a Petráékhoz, mikor hallom, hogy mögöttem kiabál a nő, megállok, látom fut felém. Odaér, s kérdi, hogy ezt ő ejtette el? Mondom, igen, hát ezt mondom. Hát ez az ő szemüvege.
Na, itt egy pillanat alatt megértettem mindent. Ez a vén majom azt hitte, hogy én egy utcai árus vagyok, vagy egy koldus, aki el akart adni neki valamit!
Nos, aki ismer, tudja, hogy van egy szuperképességem, miszerint Buddha lelki békéjének kilencedik szintjéről a másodperc tört része alatt tudok eljutni egy 20 kilotonnás hidrogénbomba robbanás előtti állapotáig. Ez a képességem gyerekkorom óta megvan és most se hagyott cserben.
Úgyhogy ráripakodtam a nőre, hogy ezt mondtam ez előbb, én nem eladni akartam valamit, hanem SEGÍTENI RAJTAD! Hű, nagyon megszeppent, motyogott ott, meg a kezeit tördelte, hogy köszöni. A kezébe nyomtam a szemüvegét és otthagytam toporogni a francba. Kiabált utánam, hogy engedjem, hogy megköszönje, de én vissza se fordultam, csak mérgesen legyintettem, hogy már megköszönted, s mentem Petrához és Bendegúzhoz, akik eléggé megszeppentek.

Egy darabig mentünk csendben, majd Petra megállapította, hogy jó mérges voltam - persze, ők nem tudták mi történt. Elmeséltem nekik mi zajlott le az imént, hogy ez a beképzelt banya azt hitte, hogy én utcai árus vagyok, vagy koldus, ahelyett, hogy meghallgatta volna mit is akarok, aztán a végén meg igazam volt. Úgyhogy ezért kiabáltam vele.
Petra itt a fejét ingatta, ami normális, hiszen ő jólelkű, tiszta szívű és ártatlan, szerinte akkor se kellett volna így reagálnom, hanem kedvesen fogadni a háláját és békében továbbmenni - persze a feleségem sokkal bölcsebb annál, hogy ezt hangosan is kimondta volna, megelégedett a feje ingatásával.
Ezzel szemben a fiam, a büszkeségem azonnal átlátta a helyzetet és velem értett egyet, mondván nem is nézek ki koldusnak, támogatásáról biztosított. Ennek megörültem.

Na most, akik nem régóta olvassák a blogot vagy nem ismernek talán felteszik a kérdést, hol a három ember, akivel jót tettél, Gábor?
Mindenek előtt jót tettem McGalagony professzorral, aki ezentúl figyelmesen végighallgatja, ha valaki megszólítja s illő módon megköszöni, ha jót tesz vele egy idegen. Persze erre nem ott, a tűző napon döbbent rá, ahol hagytam, hanem este, elalvás előtt mikor eszébe jut a találkozásunk hálával gondol majd a fiatalemberre, aki határozottan ugyan, de rámutatott viselkedése hiányosságaira.
Jót tettem továbbá azzal a bizonyos következő idegennel, mivel hősnőnk majd vele kedvesebb lesz, szóval ő majd, ellentétben velem, elnyeri méltó jutalmát.
Végül, talán a legfontosabb a fiam, kinek elméjét palléroznom kell apaként, s eme incidens által megtanulta, ha valaki kedvességre bunkó módon reagál, akkor nem még kedvesebbek leszünk, hanem leoltjuk és otthagyjuk a francba.

Miután ezt így, családként is átbeszéltük kiváló hangulatban folytattunk utunkat a szállás felé. Kisebb piacokon és bevásárlóutcákon vágtunk át, ahol elég jó áron volt a szuvenír, a kaja, meg úgy általában minden. Utána egyetemek között baktattunk, kollégistákkal, még az étkezőjükbe is bementünk, de a család a bőséges reggelinek hála még mindig nem volt éhes, úgyhogy nem ettünk semmit.

Átkeltünk a hídon is, majd a Fiatalúr telefonja egy elég puruttya részen vitt minket keresztül, mivel az volt a legrövidebb út. Itt Bendegúzunk egyszer megtorpant, mivel a helyi trógerek egyik képviselője a csatornába vizelt, ami elég indokot szolgáltatott arra, hogy Bendegúz megtagadja a továbbhaladást. Én persze jobban tudtam, majd leáll a forgalom, mert egy sudribunkó nem bírta ki hazáig, szóval Petrával továbbindultunk felajánlva a lehetőséget a Fiatalúrnak, hogy akkor ő mehet esetleg egy másik úton, ám ő az ő végtelen bölcsességében villámgyorsan azt a döntést hozta, hogy egy vizelő alkoholista miatt talán mégsem lenne okos elszakadni a családtól.

Ide most beillesztek egy képet, egyrészt mert régen volt kép, másrészt felhívom a figyelmet általa egy másik helyi jellegzetességre. A talajvíz miatt ugyanis a kábeleket nem tudják a földben vezetni, ezért minden a levegőben, póznák segítségével van megoldva a helyi villanyszerelők nagy örömére:

Hazaérve pihentünk picit, aztán felkerekedtünk, hogy Chinatown-ban, a Kínai negyedben vacsorázzunk. Oda is Bolttal mentünk, pezsgett az élet, forgatag, utcai konyhák, nyílt éttermek tucatjai, elég hamar magával ragadott minket a hangulat.

Végül egy Hot Pot étterem mellett döntöttünk, ahol az ember magának főzi a levest egy ilyen nagy lapos lábosban, amiben forralják a vizet. A hozzávalókat megrendeltük, különböző zöldségeket - kínai kell, kukorica, répa, zeller, saláta, káposzta meg valami sárga marhaság, amiről nem tudtuk megállapítani mi, valahol a krumpli és a répa között szerepelt. Emellé kértünk húsgombócot, marhaszeletet, rákot, batyus húst, ebből levest rittyentettünk oszt azt falatoztuk. Nagyon jó lett, mondanom se kell.

Vacsora után még bóklásztunk egy picit a Kínai negyedben, aztán megindultunk gyalog haza. Egyébként Bangkok elég biztonságos, semmi atrocitás vagy hasonló nem ért minket, még most sem, mikor konkrétan a járdán alvó hajléktalanok között mentünk el.

Hazaúton belebotlottunk még a Diwaliba, az indiai fény ünnepbe, ami egy utcabál keretében valósult meg egy csatorna partján. Hangos zene szólt, lehetett enni-inni, árusok is voltak, szóval volt minden, mint a búcsúban.

A Diwali után már elegünk volt mindenből, Boltot hívtunk s hazakocsikáztunk. Itthon még egy kellemes meglepetés várt, ugyanis a hotel három gyümölcstálat készített ki nekünk, megfáradt turistáknak. Bár nem voltunk éhesek a bőséges vacsora után, azért befaltuk, aztán nyugovóra tértünk. 

Tartalmas nap volt.