Elég sokáig aludtunk, mivel megtekintettük  a magyar válogatott Skócia elleni diadalát. Mikor mentünk reggelizni sajnos megint előfordult, hogy nem akartak minket beengedni, mondván a foglalásunk nem tartalmazza a reggelit. Most már lementem a recepcióra és kiderült, hogy igazuk van: a booking.com-on mi reggelivel regisztráltunk, azt láttuk világosan. A hotel rendszerébe azonban csak a szoba foglalása érkezett meg és arra küldtek ajánlatot, mi azt fogadtuk el. Szóval ők jogosan nem akartak etetni minket - mindegy, rövidre zártam a történetet, megrendeltem a reggelit minden napra hat főre oszt' kész.

Reggel jött értünk a Bolt s vitt minket a pályaudvarra - irány Granada! A pályaudvaron két esemény volt emlékezetes: egyrészt volt néhány angol - 4 lány meg egy fiú - akik előre akartak furakodni a sorban, miután meghallották, hogy pár honfitársuk előbb áll, mint ők, s hogy akkor ők együtt vannak. Nekem nem kellett beavatkoznom, a helyi utasok rendezték az ügyet. A másik ügy súlyosabb volt - a nagy biztonság jegyében ugyanis a vasútállomáson is volt security check, azaz átvilágították a táskákat és motozták az utasokat, mint a reptéren. Ez csak azért volt problémás, mert a jobb zsebemben lapult a 83 mm pengehosszúságú Petrified Fish kukri zsebkésem, ami meglepett volna, ha átmegy az ellenőrzésen. Mondanom sem kell, Robinál is volt egy hasonló acél, nem tudtuk, hogy itt ez ilyen szigorúan megy. Mindegy, határozottan megindultam, nem emeltek ki sem engem, sem a Robit, úgyhogy utazhattunk.

A vonat sajnos 3 perc késéssel indult, de amúgy kényelmes volt, gyors, nem volt okunk panaszra, egy és negyed óra múlva leszálltunk Granadában. Itt azonnal megütött a hőség - amíg Malagában ott a tenger hűvös víztömege, itt a Sierra Nevadában a sziklák visszaverték a hőt, mint állat és délre 39 fok lett - de picit előreszaladtam. Mikor leszálltunk csak 30 fok volt, sebaj.

Még el se indultunk az Alhambra felé, megfigyeltem, hogy az utcákon itt sorakoznak a narancsfák, teli érett gyümölccsel. Egyet gyorsan megszereztem s megpucoltam - itt derült ki, hogy valójában mandarin. Önzetlenül megkínáltam a friss gyümölccsel Patrikot és Robit, akik mohón vették szájukba a finomságot. Na, azonnal kiderült, hogy ez vadmandarin, konkrétan ehetetlen, olyan rossz volt, hogy fuldokolva köpték ki, a nyelvük egy jó órára lezsibbadt a keserű-savanyú istenharagjától. Bendegúz, Petra és Csilla nagyon jól szórakoztak, én meg örültem nagyon, hogy nem én haraptam bele elsőnek, de hát a jó szívem ezt nem engedte volna...

Alhamra felé gyalogoltunk, nem volt olyan vidám, mert egyre melegebb lett, de láttunk szép utcákat, boltokat. Maga az Alhambra nagy csalódás volt, nem is vesztegetek rá sok időt - kiderült ugyanis, hogy fejenként 100 euró lett volna a belépő, hogy megnézhessük belülről is az épületeket, kerteket. Hát azt se a Nagy, se a Molnár család nem érezte indokoltnak, úgyhogy bejártuk s megnéztük, amit kívülről lehetett aztán otthagytuk a francba az egészet. Hát a Universal Studiosba volt ennyi a belépő s az egy teljes napi változatos programot kínált.

Annyi örömöm azért maradt, hogy az egyik kert mellett találkoztam ilyen képzeletbeli Instagram hírességekkel, akik pózoltak ott és lőtték a fotókat, hogy a 34 követőjük mind örülhessen, a sok hülye turista meg kerülgette ott őket meg vártak, míg a tizenkilencedik fotó is elkészül. No, Gabi bátyátok nyilván nem vált egy percet se, odaálltam melléjük s néztem mi a látnivaló, aztán magam is elkezdtem fényképeket csinálni várva, hogy majd mondanak valamit és én segíthetek rajtuk azzal, hogy rávilágítok a viselkedésük árnyoldalaira, de a lányok nem okoztak örömet, mert fintorogva odébbkullogtak, sebaj. Később viszont készítettem képeket a mi lányainkról:

Mivel az Alhambrában jóval hamarabb végeztünk a tervezettnél - ráadásul még a jeggyel is iszonyat hosszú sorok voltak a különböző látványosságoknál, a hőmérséklet meg emelkedett, adta magát a kérdés, hogy mit csinálunk fél hétig a 39 fokban? Ugyanis ekkor indult vissza a vonatunk, amire ki volt fizetve a jegy - ilyet se csinálunk többet. Szóval kóvályogtunk ott a városban, ami nagyon szép volt, őszintén szólva a szűk utcáival jobban tetszett, mint Malaga.

A gyerekek megéheztek, nekiálltunk kaját keresni, s itt Granada kárpótolt minket, hiszen olyan fajin helyet találtunk, hogy jobbat álmodni se tudtunk volna. Szűk utcában egy tapas bár, szendvicseket ettünk, mellé ment a sangria, szóval ez megkoronázta  a nap addigi részét.

Kaja után megnéztük kívül-belül a székesegyházat - az hatalmas volt, belül jó hűvös, gazdagon dekorált és ráadásul ilyen halk, egyházi zene szólt ami nagyon megtetszett Petrának és mi tagadás, én is beismertem, hogy igazán kellemes hangulatot teremt. Így gondolhatta ezt Csilla is, aki leült egy padra, lehunyta szemét s úgy üldögélt ott. Kérdeztem is Petrát, hogy Csilla ennyire vallásos-e, hogy így megszállta az áhítat, de felvilágosított, hogy csak elbóbiskolt - ezt támasztotta alá az is, hogy a feje előre- előrebillent időnként.

Innen kezdődött a szenvedős rész, ugyanis a vonat indulásáig még mindig volt 4 óra, úgyhogy kóvályogtunk a granadai utcákon, parkokban. Végül elmentünk egy nagyon elegáns nevű parkba, ahol lefeküdtünk a padokra sziesztázni. Baromi kényelmetlen volt, de azért csak elbóbiskoltunk, ám megjött néhány helyi paraszt kutyával, s azok elkezdtek ott egymásra morogni meg ugatni, így felvertek minket. Jó mérges voltam, hogy minek hozod a kutyádat sziesztaidőben a dögmelegben sétálni, maradtál volna otthon a fenekeden, de akkor már mindegy volt, felébredtünk.

Innen visszaballagtunk a vasútállomásra s kirendeltünk ételeket, italokat, hogy a hűvösben várjunk a vonat indulására. Itt azonban jött Andalúzia eddigi legnagyobb kalandja. Granadában ugyanis nem szúrópróba szerű ellenőrzés volt beszálláskor, hanem mindenkit átkutattak fémdetektorral. Robi kettővel volt előttem, azonnal ki is emelték a zsebkés miatt s azonnal el is kobozták a 90 dolláros Petrified Fish-t. Mivel nálam is ugyanaz volt mentem előre a sorban, hogy fordítsak meg érveljek, hogy ez a pengehossz miatt legális. Egyébként az, de a RENFE, a spanyol vasúttársaság hozhat olyan döntést, hogy nem szállhatunk fel vele, kész. Jól van, olyan nincs, hogy mindkettőnk kését elszedjétek s megvan a karácsonyi ajándék az apósnak - illetve elkezdték a reklamálásom miatt rádión hívni az erősítést, szóval rövidre zártuk a dolgot, hogy akkor szevasztok, megyünk busszal. Még távozás előtt akartam mondani, hogy remélem az albánok elkenik a szátokat este, de eszembe jutott, hogy azzal mi is kiesünk, szóval a frappáns lelépő-mondatom bennem maradt.

A lányok a gyerekekkel nagy aggódó pillantásokkal felszálltak a vonatra, mi meg otthagytuk a biztonságiakat s nekiálltunk buszt keresni Malagába. Itt jött nagyon jól a megkopott spanyoltudásom, egy helyi buszsofőr elmondta, hogy csak távolsági busszal jutunk el Malagába, nagyjából elmondta merre induljunk, de ott majd kérdezősködjünk, mert nem tudja pontosan merre hány lépés kell. Így is tettünk, végül egy leány pontosan eligazított, villamossal mentünk 4 megállót, ott átrongyoltunk az úttesten a buszállomásra, egy automatából megvettük a jegyeket és a 19:00-ás malagai buszon úgy voltunk fenn, hogy előtte még a mosdóba is elugrottunk. Mindezt úgy, hogy 18:30-kor még a város másik végén voltunk a vasútállomáson s azt se tudtuk merre vagyunk arccal előre... 

A buszjegy 14 euró volt, légkondicionált, kis monitorokon lehetett filmet nézni, olvasni vagy zenét hallgatni, mint a repülőn. 21:00-re írták az érkezést, de a sofőr alighanem látni szerette volna a spanyolok meccsét, mert repesztettünk a sztrádán, mint állat! Nagyon szép volt a táj, jobban meg lehetett figyelni, mint a vonatból, közben jól el is beszélgettünk, szóval nagyon nem bánkódtunk, hogy így alakultak a dolgok. Annyit megfogadtunk, ha megérkezünk bedöntünk egy sangriát, de a buszállomástól hazáig nem találtunk olyan helyet, ahol mértek volna ilyesmit - az ilyen bárok a kikötő környékén vannak.

Végül nagy kalandunk véget ért, megérkeztünk a hotelbe ahol szerető családunk vacsorával és hideg italokkal várt minket. Megnéztük az EB meccseit, szurkolva a spanyoloknak és az olaszoknak a magyar továbbjutásért. Az olasz meccs necces volt, ugye, Bendegúz megfogadta, ha kikapnak az olaszok eltöri a spagettit főzés előtt, Petra pedig hidegen eszi majd a pizzát - én meg arra, hogy a következő városi nyaralásunk Firenze helyett akkor lesz Amszterdam.

Holnap lógósabb napunk lesz, majd írok arról is.