Erőt, egészséget, ismét hosszabb vakációra indult a Molnár család! Az idei célpont Andalúzia volt, régóta szerettünk már ide eljutni, de egyrészt túl drágának találtuk, másrészt valahogy mindig találtunk jobb alternatívát, szóval eddig kimaradt. De idén összefogtunk a Nagy családdal - Robi, Csilla és Patrik -, s mivel Don Robertonak 50. születésnapját is most ünnepeljük és ő is nagyon vágyott ide, így már februárban eldőlt, hogy jövünk.

A tetves Ryanair persze mindent elkövetett, hogy ne induljon jól az út, hiszen a gépünk másfél óra késéssel indult. Arról a légitársaság már nem annyira tehet, hogy öt sorral mögöttünk egy kisgyerek visított, mintha nyúznák. Eleinte még tűrtem, hogy majd abbahagyja, de aztán csak vonyított, míg azok az utasok, akik közelebb ültek hozzá elkezdték félhangosan-hangosan mondogatni mit csinálnak a kis majommal, ha nem hagyja abba az üvöltést, hogy a szülei alighanem meghallották és megfegyelmezték a gyereket. Nem vagyok én gyerekellenes, még azt is elfogadom, hogy nagyon fiatalon repültetik őket, de akkor a szülő rohadtul legyen ott és fegyelmezze meg, ha kell, ne hagyja rá az üvöltést...

Mindenesetre rendben megérkeztünk Malagába olyan fél tíz körül, sütött még a nap, kellemes idő volt, 24 fok, enyhe szellő, nagyon megörültünk. Pozitív meglepetés volt a helyi földi személyzet hatékonysága, kb mire elértük a poggyászkiadó futószalagot már jöttek is a bőröndök. Jött hamar Uber is, hála Petrának, így olyan tizenegy körül - de már koromsötétben - meg is érkeztünk a hotelbe.

Átvettük a szobákat, de nagyon körül se néztünk, hogy még találjunk éttermet vacsorázni, főleg a fiúk voltak az éhhalál szélén. A hotellel szemben találtunk is egy helyi kis kifőzdét, megrendeltük a kajákat, italokat amik hamar meg is érkeztek. Nagyon kellemes idő volt, rengeteget adtak enni, a sláger a frissen kisütött tintahalkarika lett, ami így, fagyasztás nélkül elképesztő finom volt. Volt emellé csirkeburger, rántott húsok tükörtojással - ez nagy sláger volt itt, mert szinte minden fogás mellé kaptunk - ennek még később lesz jelentősége.

Utána rongyoltunk fel aludni, éjfél is volt már, fáradtak is voltunk, jól be is zabáltunk, jól esett az alvás a légkondicionált szobában.

Reggel volt kis probléma a reggelinél, a foglalásunkba benne volt a reggeli, de nem akartak beengedni fizetés nélkül. Végül felhívták a recepciót - én is feljöttem a szobába valami emailért, de mire visszaértem mondták, hogy minden ok, ehetünk.

Az első nap Malagában maradtunk. Délelőttre a kikötőt terveztük megnézni, illetve a székesegyházat. Gyalog vágtunk neki, 4 km-t írt a térkép, annyi simán belefér. Ami az odaúton érdekes volt, hogy átkeltünk egy folyón - legalábbis a térkép szerint -, ami teljesen ki volt száradva, de annyira, hogy a helyiek kutyákat sétáltattak a medrében... Délután megtudtam a sofőrünktől, hogy itt már évek óta csak egy-egy hónapban van csapadék, a folyóban szinte sosincs víz.

A kikötő fantasztikus volt, láttunk egy német - és NATO - hadihajót, a Gömitzet. Ez egy aknaszedő hajó, 2017-ben zátonyra futott, de mostanra nem volt baja, közvetlenül a part mellett horgonyzott, a német legénység épp valami gyakorlathoz készülődött látszólag, ami a helyi korosodó hölgyek körében aratott nagy tetszést - egyikük artikulálatlan hangon kiabált feléjük különféle ajánlatokat, persze spanyolul, melyet a derék germán matrózok nem értettek, talán jobb is.

Ami érdekes volt még a horgonyzó jachtok. Hát, látogatták Malagát rajtunk kívül a burzsujok is, a Kopasz meg-megnézegette az egyes hajókat, 2 millió euro alatti nem nagyon volt, de itt horgonyzott egy kínai milliárdos kis gyöngyszeme is, gyenge 150 millió eurós értékével, 20 millió eurós éves fenntartási költségével és 60 fős személyzetével.

Kimentünk a móló végégi, Bendegúz említette, hogy az egyik hullámtörő kőkockát Rubik kockára festették, azt lefotóztam, hogy elmondhassuk itt is jártunk, bár nem volt nagy szám.

Visszafelé megnéztük a strandot is, ahova délutánra terveztünk visszatérni úszni, aztán megindultunk visszafelé a városközpontba. A sétányt mostanra ellepték a helyi kézművesek Csilla és Petra nagy örömére, akik le is maradtak bámészkodni. Mi addig megnéztük az egyik helyi nevezetességet ami leginkább üveg Rubik kockára hajazott, s mivel eddigre a lányok is visszaértek egy kép is készült Petrával, hogy a kocka méreteit szemléltessem.

Innen egy kis parkon keresztül mentünk tovább a katedrális felé. Itt végre Csilla is látta a zöld papagájokat, amikkel korábban találkoztunk és elég gyakoriak Malagában. Megálltunk egy percre egy bódénál, ahol jó áron adták a hideg vizet, itt felfrissítettük magunkat.

A székesegyház hatalmas, gyönyörű, Petra felolvasta a történetét aztán megnéztük a kertjét - belülről nem láttuk, mert zárva volt.

A kertben jöttem rá mekkora eszük van a helyieknek. Kopasz ugyanis panaszkodott, hogy döglött galambok vannak a kertben - tényleg nagyon sok galamb röpködött erre, aminek én nem örültem, mert összeszarnak mindent, terjesztik a kórokozókat, szóval szárnyas patkányok. De ebben a kertben meg döglötten hevertek, de én rájöttem hamar, hogy a malagaiak hogy szabadulnak meg tőlük úgy, hogy a kevésbé furfangos turisták ne jöjjenek rá mi is zajlik valójában. A kertben ugyanis voltak kis patakok, szökőkutak és itatók, amikre a galambok persze rá is jártak. Igen ám, de a víz messzire bűzlött a klórtól vagy valami hasonlóan egészséges fertőtlenítőtől. Úgyhogy az a galamb, ami a nagy melegben itt oltotta szomját a katedrális falai tövében találta meg az örök nyugodalmat. Zseniális!

A hotelbe visszaérve szendvicset ebédeltünk, közben megnéztünk egy Boston Legal-t, persze csak én néztem, mert a Petra is, a Kalapács is belealudt.

Délután ugye strandolni mentünk, Uberrel. A sofőrrel úgy-ahogy szót értettem spanyolul, elbeszélgettünk, nagy forma volt. Mikor megtudta, hogy Real Madrid szurkoló vagyok mondta, hogy ha ezzel előre tisztában van el se vállalja a fuvart... Mindenesetre jól kijöttünk, vidám figura volt, dobolt, megmutatta egy videón milyen virtuózan tud dobolni - tényleg ügyes volt, mondom ez te vagy? Nem, ez egy világhírű flamenco dobos, de én is pont ilyen jó vagyok...

A parton nagy meglepetés ért. Nem hoztam papucsot, mondván a homok szélén leveszem a cipőmet s odabumlizok a vízhez mezítláb. Erről meggyőztem a fiúkat is - a lányok lemaradtak a bóvlisok között nézelődni. Igen ám, de a homok olyan forró volt, hogy már 4-5 lépés után tudtam, hogy ez hosszú út lesz a vízig. A végén szinte futottam, ami meg azért volt fájdalmas, mert a homok után jött a kavics-sáv éles kagylókkal, szóval mire elértem a vizet nem egy új gondolattal gazdagítottam a világörökséget.

A víz viszont elképesztő hideg volt, sport víz. Nekem ez nagyon megfelelt, én így szeretem, úszkáltam is benne, a fürdőzők zöme azonban kb combig merészkedett, locsolgatta magát, valamennyire az is frissíthetett. A fiúk is visszafogottan fürödtek, utána napoztunk, majd megindultunk a söröző felé, ahol a vacsorát terveztük. Kis késdobáló volt, bent kellett rendelni, jó áron kínáltak elég egyszerű fogásokat - tenger gyümölcseit, csirkeszárnyat, rákot és tintahalkarikát. Ja, tintahal karika... Abban maradtunk rendelünk 8 tálat s mindenki eszik mindenből. Rendeléskor próbáltam fordítani a fogásokat, ahogy előző este itt is volt egy fogás, ami mellé tükörtojást is adtak, Csilla mondta, hogy azt ne rendeljek, mert azt ettünk tegnap. Kérdeztem, hogy akkor tintahalkarikát se rendelek, mert az is volt tegnap - de azt rendeljek. Persze nem hazudtoltam meg magam és azonnal rávilágítottam érvelése logikai buktatójára, illetve azonnal megoldást is kínáltam, hogy akkor ő esetleg ne egyen tojást, megeszi majd más. Ebben maradtunk.

A kaja fantasztikus volt, az italok is hidegek és adtak megint bőségesen mindenből. A nyertes a garnélarák lett, második helyen olajban sütött aprógarnéla - emellé adták a tükörtojást -, a harmadik helyen a csirkeszárny végzett. Jól belakmároztunk aztán én rongyoltam vissza a hotelbe blogot írni, míg a többiek kicsit csatangoltak a városban. 

A visszaúton még volt egy nagy élményem. Ahogy bandukolok egyre inkább összefutok ilyen kék-fehérbe öltözött futballszurkolókkal. Mondom EB van, ok, de a spanyolok vörös-sárgák, ráadásul ma nem játszanak. Ilyen Argentína-szerű mezben voltak, zászlókkal, sálakkal. Mondom a Copán ma játszanak az argentinok, vagy mi? Ahogy a központ felé haladok hallom az éneklést, a dudákat, mondom itt kivetítőn adják a meccset, hát bemegyek közéjük, vegyülök. Ahogy közeledek látom, hogy itt rengetegen vannak, több ezren, talán még tízezren is - a pedagógustüntetésen nem voltak itt ennyien! De ahogy odaérek hát nincs sehol kivetítő, a csürhenép meg csak énekel. Mondom jól van, énekeljetek akkor, megyek tovább. Erre az úton - le volt zárva az egész - hömpölyög velem szembe a tömeg, két buszt kísérnek. Azokon szólt a zene, hát megtudtam, hogy a Malaga CF tegnap megnyerte az osztályozót és feljutott a másodosztályba, emiatt volt a fiesta. Mindegy is volt, magával ragadott a hangulat, minden korosztály jelen volt, énekeltek, ölelgették egymást - még megörültem hogy otthon hagytam a névre szóló Real Madrid mezem, mert ha most abban feszengtem volna lehet leköpdösnek...

A hotelben gyors zuhany után írom a blogot, közben a tévében nézem a meccset a skótok ellen - remélem behúzzuk s legalább valami pozitív élménnyel zárjuk az EB-t.

Holnap Granada egész nap, vonattal megyünk, majd arról is beszámolok.