Szentségtöréssel indult a nap! Elég későn keltünk az éjszakai virrasztás miatt, ez még elment volna, de reggelinél Petra kikérte a kontinentális reggelit, konkrétan pirítóst meg tükörtojást. Ez nekem világvége volt, eljövünk ide, a Föld másik oldalára és olyat reggelizik, amit otthon is megehet bármelyik nap :)... Kopasz fejlődött, ő is az indonéz reggelit választotta, akárcsak én. Kálmán, a kígyó nem velünk reggelizett ezúttal - bár a szerepét már eljátszotta, Bendegúz nem hajlandó a korlát mellé ülni szerencsétlen csúszómászó miatt... Alighanem a helyiek is észrevették, hogy a közelben mászkál és elkergették vagy agyonverték szerencsétlent - megtudtam, hogy nem nagyon szeretik itt a kígyókat.

9:30-ra jött értünk Made, a sofőr - ezúttal egy nagyobb kocsival jött, hogy kényelmesen elférjünk. Első utunk az Ulan Danu templomhoz vezetett, jó két órás út volt a sziget közepén egy hegyen. Ez nagyon szép hely, körbejártuk, sok fotót készítettünk, ráadásul valami ceremónia is volt, hinduk ünnepeltek valamit nagy felvonulással, zenével, szépen felöltözve a tradicionális ruhába, ennek Petra nagyon megörült, ő szereti az ilyesmit.

Egyébként séta közben Made elmesélte, hogy Bali nagyon elfogadó sziget, itt muszlimok, hinduk, keresztények és buddhisták békében megvannak egymás mellett, nincs atrocitás, senki se akar megtéríteni vagy meggyőzni senkit, mindenki gyakorolja a maga vallását oszt ennyi. Mindenesetre ez a templom egy szent tó partján épült, a tó olyan szent, hogy még fürdeni se lehet benne.

Ami nagy pozitív meglepetés volt, magam se hittem volna, az a Kopasz angoltudása! A ravasz róka gyerek konkrétan elbeszélgetett Madéval, mert a templom egyik sarkában volt egy hely, ahol helyi állatokkal lehetett fényképezkedni. Volt hatalmas - de tényleg nagy - denevér, leguán, bagoly, valami emlős, meg egy sárga óriáskígyó. Itt mesélte Bendegúz Madénak, hogy Budapesten húsvétkor nyulat adtak az állatkertben az óriáskígyónak, az emberek meg nézhették, ahogy megeszi. Madénak is gúvadt a szeme, hogy a magyarok mi módon szórakoznak, meg nekem is, hogy honnan tud ez a gyerek ilyen jól angolul és honnan van bátorsága így társalogni?

Mondom, ez egy elég szép hely volt, gondoltam meg is volt a nap csúcspontja, de ezután mentünk a Jatiluwih rizsteraszokhoz, kb negyven percre volt a templomtól. Szép helyeken autóztunk, de én nem vezetnék itt semmi pénzért, kereszteződésben annak van elsőbbsége, aki erőszakosabb, a robogósok ön- és közveszélyesek, néha még gyalogosok is vannak nyilván az úttesten - öreganyám bambuszbotra támaszkodva, fején egy nagy csomaggal kummog előre, nem néz se jobbra, se ballra, s ha rádudálnak akkor se húzódik le, hanem megáll, komótosan megfordul s megnézi magának ki dudált rá, meg hova sietsz ennyire, te majom...

Na de a rizsteraszok, az nagyon szép!!! Itt tényleg nagyüzemi gazdálkodás folyik, hatalmas területen gondozzák-aratják a rizst. Turisták is voltak, de nem veszélyes mennyiségben, zömmel spanyolok. Made közben a rizsről mesélt, van, amit 2-3 havonta lehet aratni, van vörös rizs, meg hogy a rizsszalmából mi mindent készítenek az ügyes kezű helyiek.

Az első incidensünk itt egy böszme nagy dongó volt, ami persze a Kopaszt találta meg, azt követte lelkesen. Lehet nem dongó volt, hanem ártalmatlan rovar, mindenesetre nagy volt döngicsélt és Bendegúzzal akart megbarátkozni, aki meg nem tudta lerázni és kezdett bepánikolni. Ez engem nagyon szórakoztatott és jó szülőként adtam alá a lovat, illetve, hogy alighanem a naptej vonzza a rovarokat, amiket pár perccel korábban a nyakára kent. Na, akkor gyorsan elkezdte ledörzsölni magáról a naptejet, illetve locsolta magára a szúnyogriasztót, amit itt vettünk Petra egy kolléganőjének ajánlására - nem büdös és tényleg hatékony, egy rovar se jött a közelünkbe.

Ezt a szobrot meg rizsszalmából készítették:

Ami nagy élmény volt még, hogy láttunk az út mellett egy hosszú barna kígyót, ami vagányan átugrott az út mellett csordogáló - a rizsföldeket vízzel ellátó - csatornán. Ez is vékony volt, de elég hosszú, Made is megszeppent, de nem annyira, mint Bendegúz és Petra! Ráadásul utána próbáltam Madét megnyugtatni, hogy ez ártalmatlan kígyó, nem nagyon vannak Balin emberre veszélyes fajok, de mondta, hogy bőven van itt kígyó, van kobrájuk, zöld mambájuk, ami nem őshonos ugyan, de Afrikából hajókon bejött és elszaporodott, ráadásul a rizsföldeken mindig van kígyó, mert sok itt a rágcsáló. A zöld mamba marásába 24 óra alatt belehal egy felnőtt, ha nem kap ellenszérumot. Mikor ezt elmondtam Bendegúznak egyetlen kérdése volt:

- És akkor mit keresünk még itt?

Természetesen nem jöttünk el, ha már idáig utaztunk továbbmentünk és kipróbáltuk a cipekedést tradicionális kalapban, bambuszrudakkal - Petra még a fejére is feltett egy nagy kosarat, de egyensúlyozni már nem bírt vele, mint a helyi nők. Mindenesetre elég nehéznek találta és megállapította, hogy nagyon megfelel neki a saját, európai élete, nem cserélne a rizsföldön güriző helyiekkel.

Egy képre Made is beállt mellénk:

Utána megebédeltünk egy helyi étteremben, itt mondjuk mérges lettem, mert all-you-can-eat büfére fizettünk be, a bélpoklos Bendegúz most bezzeg annyit evett, mint egy kanári, hogy ő már jóllakott a reggelivel és vacsoráig kibírja. Mondanom se kell, itt volt toronymagasan a legdrágább a kaja, fejenként annyit fizettünk, mint az első este hárman együtt. Meghívtuk Madét is - de még így, négyen is fizettünk 15 ezer forintnak megfelelő rúpiát itallal együtt. 

Egyébként utólag azt mondom, megérte az egész, mert most ettem először életemben vörös rizst - ez tényleg vörös -, tofut, kukoricalevest és fekete rizspudingot kókusztejjel. Összességében meg voltam elégedve az ebédünkkel.

Na, innen mentünk a Beulang Hot Springs-hez, ezek ilyen hőforrások, a környéken több is van, Made az egyikhez elvitt - hát ilyen isten háta mögötti zsákfaluban volt egy forrás, amit elvezettek egy három zuhanyzószerű sziklafalhoz meg egy sziklamedencéhez. Belépő itt is volt, fejenként 200 forint, de itt nem voltunk talán még 10 percet se, nem ilyenre számítottunk. Itt nagy volt a szegénység, az egész faluban vagy húszan éltek, kb a forrás nyújtotta bevételből. Made mondta, hogy van még ilyen forrás a közelben több is, vigyen-e oda is - de mondtuk, hogy inkább haza, a szállásra.

 Hazafelé megálltunk még Made javaslatára egy tónál, ahol jelképes összegért szent halakat lehetett etetni - millió volt belőlük, két zacskó tápot szórtunk szét közöttük. Én igazságos voltam, mert megfigyeltem, hogy a nagy böszmék kijönnek a parthoz és felzabálják a kaja zömét, amit az emberek - Petra is - beszórnak, de én a nagyját jól behajítottam a tó közepére, hogy a kisebbeknek is jusson. Ez volt a napi jócselekedetem - úgy látszik Bali spirituális megvilágosodása engem is utolért.

Fél hat körül értünk haza, 12 ezer forintba került az egész napos túra, borravalóval együtt. Elég korrektnek találtuk. Vacsorára nem mentünk ki, hanem Grab-bel rendeltünk, 4 hamburgert, két hotdogot és két adag sült krumplit hoztak 5000 forintért. Jó volt, közben néztünk egy epizódot az Esküdt ellenségekből, aztán mentünk aludni. Még nem volt teljesen nyugodt éjszakánk, Petra és Bendegúz elaludtak fél kilenc körül, de tizenegyre felébredtek, akkor éjfélig olvastunk, aztán aludtunk kilencig.

Ami érdekes, hogy ugye a villa a rizsföld mellett van, a földek mögött meg kezdődik az erdő. Minden behallatszik, békák kuruttyolnak, kabócák zsizsegnek, tücskök ciripelnek, ez nagyon jó lárma, erre jó elaludni. De időnként felhallatszik egy másik nevetésszerű ugatás is az erdő mélyéről, amit leginkább az afrikai kacagó hiéna hangjához hasonlítanék, de itt nyilván nem él olyan. Mindegy, elég érdekes hang ez és elalvás előtt arra gondoltam, hogy ez vajon miféle istenbarma lehet, és vajon mit eszik?