Egy napot töltöttünk Balin és már értjük miért szerelmes mindenki ebbe a szigetbe - nagyon jó volt a második nap! 

Reggeli után gyalog vágtunk neki Ubud felfedezésének - erre a napra a közeli látnivalókat terveztük be. Mondjuk az első és az utolsó gyalogos napunk volt Balin, mert ez egyáltalán nem egy sétabarát környezet. Általában nincsenek például járdák, ahol van, ott is vékony és leggyakrabban valami proletár odaparkolt a robogójával vagy kocsijával, esetleg éppen építkeznek és homok, sóder, téglák zárják el az utat. Emiatt gyakran az úttest szélén kell haladjunk, ezt meg az autósok és robogósok nehezményezik, de mindegy is, délelőtt már nekivágtunk lábon, úgy is mentünk. De mindenek előtt íme egy kép, Bendegúz művészi hajlamait élte ki a szálloda medencéjénél:

Első utunk a piacra vezetett és már 10 óra körül pontosan tudtuk, hogy fázni nem fogunk. Olyan 30-33 fok lehetett, páratartalom 90% felett, de hát ez Bali, majd ha Izlandra megyünk, ott nem lesz melegünk. Mindenesetre bandukoltunk a centrum felé, megbámultuk a házakat, templomokat - sokszor nehéz eldönteni melyik melyik. Volt hogy be akartam menni egy szép templomba, aminek a kertje tele volt szobrokkal, de a kapunál láttam, hogy az valakinek a háza - gyümölcsfák helyett ő hindu mitológiai alakok szobrait szervezte a kertjébe.

Ráadásul ma áldozat nap volt, a kapuk elé majdnem mindenki kirakott egy banánlevélen áldozati ajándékot - leggyakrabban virágszirmot, kekszet, esetleg valami szeletelt gyümölcsöt. Sok helyütt tömjént is égettek, emiatt az utcán kellemes illat lengett, főleg, mikor ilyen utcai ételárusok közelében mentünk el, akkor volt a legjobb.

 Na, piac. Ez itt olyan volt, mint a világ bármely pontján, árultak mindent, elbámészkodtunk. Petra valami művészpiacot akart megnézni, ki volt írva több helyre is, hogy majd szép festmények meg szobrok lesznek, de kiderült, hogy a művészpiac az kábé mindegyik piac, ahol akár csak egy helyi fafaragó is leült árulni a portékáit. Szóval nem vettünk semmit.

Utána mentünk a Campuhan Ridge Walk-ra, ez egy hegygerincen vezető kikövezett sétány, aminek két oldalán rizsteraszokat lehetett volna látni - de maximum drónnal, mert a fák eltakarták a hegyoldalt a mi szemszögünkből. Mindegy, nagyon szép volt a táj, 3 km-t sétáltunk oda, egy helyen megálltunk inni egy hideg üdítőt, meg láttunk ilyen egzotikus tóparti éttermet, ahol meg is ebédeltünk volna, de a tóparton nem volt üres asztaluk, az utcára néző terasz meg nem felelt meg egyáltalán, miután láttuk, hogy a tavirózsák között is ehetnénk, úgyhogy eljöttünk.

Petrára mindenáron rá akartak tukmálni egy legyezőt, de ő kitartóan visszautasította az egyre kedvezőbb ajánlatot, végül neki lett igaza, talált igazi organikus, természetes legyezőt:

Hazafelé már elegünk lett, beültünk egy taxiba, aki elhozott a villáig. Mikor bejöttünk a lakrészbe nagy örömmel vettük észre, hogy Géza, a gekkó nem egyedül várt ránk. Mikor közelebb mentünk bemutatta nekünk fiát, Kisgézát, akit persze azonnal alkalmaztunk, így mostantól ketten ügyelnek, hogy a lakrészünk rovarmentes legyen.

A nagy találkozás örömére - és mert elég éhesek voltunk - elmentünk egy közeli étterembe ebédelni. Itt volt az eddigi legnagyobb pozitív meglepetés: minden hír igaz, iszonyat olcsó az ennivaló Balin! Három főétel, három ital került 3000 forintnak megfelelő rúpiába. Hamar el is döntöttük, hogy ezentúl itt eszünk. Kopasz tésztát evett hússal és zöldséggel, mi meg zöld currys csirkét. Adtak bőven, finom is volt, jólesett rá a jeges tea és a virgin mojito. Ami érdekes - és egyszeri - élmény volt, hogy Kispetrám amint meglátta a rizsföldre néző teraszon az alacsony asztalokat azonnal a fejébe vette, hogy nekünk ott kell enni, mert úgy autentikus. Na most, Balin az átlagmagasság kb 170 centi, az asztal mellé a földre kellett ülni ilyen párnákra, a combom alig fért az asztal alá, s mikor nekidőltem a terasz korlátjának a hátammal egyfolytában azon járt az eszem, hogy ezt nem 100 kilós emberekre tervezték és miután áttörtem bedőlök a rizsföldre. Szerencsére 6-7 perc kuporgás után Petra is realizálta, hogy ez így kényelmetlen és miután eleget szívtuk a vérét a Kopasszal ebből kifolyólag megállapodtunk, hogy ezentúl normális asztalnál eszünk.

Ebéd után lefeküdtünk aludni, ami jólesett, de nagy hiba volt - erről majd később.

Délutánra Beji Griya vízesés és templom megtekintését szerveztük, itt volt a második nagy meglepetés - ugyanis a Grab taxi árképzése is igaznak bizonyult! 40 percre volt a vízesés a szállástól, ezért a sofőr elkért 3300 forintot. Ráadásul a helyszínen parkolódíjat kellett fizetni, az ár már ezt is tartalmazta, szóval ez is nagyon kellemes élmény volt.

Hát még a szent hely! Itt fel kellett vegyünk ilyen különleges ruhát, csak azzal engedtek be. Ezzel körbejárhattunk, fotózhattunk, felár fejében még valami szertartáson is részt vehettünk volna, de mivel nem vagyunk vallásosak ez utóbbit kihagytuk. Ezzel együtt nagyon szép volt a vízesés, az imádkozóhelyek és a szobrok, itt is jó képek készültek.

Sofőrünk becsülettel megvárt, haza is fuvarozott, s az út alatt volt alkalmunk megállapítani, hogy egyelőre 3 fajta turistával találkoztunk a szigeten: legnagyobb számban vagyunk mi és a hozzánk hasonló átlagos turisták, leginkább európaiak, ausztrálok és japánok. Második helyen vannak a spirituális turisták, ezeket könnyű felismerni, mert szandált, vászonruhát hordanak, hosszú a hajuk, orrkarikájuk és nyakláncuk van, ráadásul mosolyognak ha kell, ha nem. Ezek ilyen kumbaya-földanya-meditáló "yogázok és  mindenkit szeretek" emberek, kvázi hippik - van belőlük is bőven. Harmadik kategória pedig a passport brothers, ugye, a modern, fiatal nyugati nőkre ráunó amerikai-európai férfiak, akik a tradicionális, háztartást vezető, kedves keleti lányok közül választanak barátnőt/feleséget. Mondjuk, meg is értem őket, az itteni lányok csinosak, kecsesek és nagyon kedvesek, a nők meg úgy dolgoznak, mint a gépek: nagy csomagokat vagy téglákat hordanak a fejükön, a rizsföldön görnyednek hattól-hatig vagy fáradhatatlanul takarítanak - egyébként a házak belseje, a boltok mind nagyon tiszta. Ezt a nőtípust összevetve a karrierre koncentráló "én nem főzök rád, ha enni akarsz főzzél magadnak" nyugati nőkkel egyre több és több férfi fog Ázsiában - vagy Latin-Amerikában, Afrikában feleséget keresni...

Ugyanott vacsoráztunk, ahol ebédeltünk, de most mindhárman a virgin mojitot kértük, Petra és Bendegúz előételnek tavaszi tekercset, főételnek csirkét nyárson, mogyorómártással, én meg egy jó fűszeres rákragut. Kopasz desszertnek kikért még egy epres shake-et is, ekkora urak voltunk és fizettünk is 5000 forintot mindezért.

Este filmnézés után lefeküdtünk, de én nem voltam álmos, Petra és Bendegúz is felébredt éjfél körül - nem csoda, otthon még csak este hat van. Nem lett volna szabad délben aludni, majd ebből tanulunk, holnap ez a lépés tuti kimarad!

Holnapra is nagy tervek vannak, rizsterasz, templomok, vízesés - szóval folytatása következik!