Rég nem jelentkeztem, tavaly Máltán nem egyedül nyaraltunk, nem akartam blogot írni, ősszel meg Tunézia eleve nem volt nagy szám, lusta is voltam - de Bali az más, most írok becsületesen!

Szóval, ahogy a sulinak vége, hagyományosan nyaralni megyünk, idén Bali győzött, nem voltunk még együtt Ázsiában, egzotikus helyszín ráadásul a Kopasznak már tavasszal látszott, hogy alighanem meglesznek az ötösök a szerződésben foglalt tárgyakból, szóval belevágtunk a szervezésbe.

Na most, hadd kezdjem az elején! Még el se indultunk, de már tudtam miért puffogni! Ugyanis vízumot kétféle módon lehet intézni: vagy online, vagy az ember beáll a sorba a denpasari reptéren és ott oldja meg élőben. Na, 19 óra utazás után egyáltalán nem terveztem sorban állni a csürhe néppel, szóval nekivágtam online a vízumigénylésnek az indonéz minisztérium megfelelő honlapján. Szenvedtem egy kicsit a fényképek és az útlevelek feltöltésével - nagyon pontos paramétereket adnak meg a képek mérete, formátuma kapcsán -, de végül harmadik nekifutásra csak megkaptunk a megerősítést, hogy sikeresen regisztráltunk, kérhetjük a vízumot. Igen ám, de mikor be akartunk lépni a honlapra már nem sikerült, aztán mikor gondoltam jól van, akkor küldjél új passwordot, kiírta, hogy nincs ilyen emailcímmel regisztrálva account. Egyikünké se működött, pedig előtte konfirmálták, hogy megvagyunk, na mindegy. Még itt sem adtam fel, írtam nekik egy levelet, beszámoltam mi a probléma, oldják meg de még csak nem is válaszoltak. Jó mérges lettem, de nem tudtunk mit csinálni - mindegy, majd sorban állunk akkor - a vámárunyilatkozathoz nem kellett regisztrálni, azt azért megcsináltam.

Aztán itt, Balin tudtam meg, hogy a közép-európai vízumigényléseket állítólag Romániából kitelepült adminisztrátorok intézik, úgyhogy végül nem lepődtem meg, hogy semmi se működött.

Na, de az utazás! Jeles nap a június 17 - ez a házassági évfordulónk is, szóval eleve csak jóra számítottam. Ráadásul Emirates-szel utaztunk, azért az egy nívós társaság - ők nem is okoztak csalódást! Boeing 777 - 300-assal repültünk, nagy gép - bár az Emirates flottájának ez a második legkisebb géptípusa. Kényelmesen elfértünk, jó filmeket adtak - én a John Wick 4-et és a 65-öt néztem meg, Petra meg valami Whitney Houston életéről szóló marhaságot, bár neki tetszett. Kopasz egyfolytában az utat figyelte, milyen magasan megyünk, mennyi idő múlva érkezünk, mennyi kint a hőmérséklet - szóval elfoglalta magát.

Enni bőségesen adtak, végül paradicsomos húsgolyót ettünk polentával, spenóttal, de volt sajt, görög saláta, epertorta, csokis keksz - frankón jóllaktunk. Helyette ehettünk volna csirkét gombamártással, az is jól hangzott, még a Kopasz is tétovázott, hogy melyiket vigye, merthogy időközben megszerette a gombát... 

A vacsoránál koccintottunk egy jó Sauvignon Blanc fröccsel, ezt a Bendegúz meg is örökítette.

Dubaiban négy órát kellett várjunk, de legalább megtapasztaltuk, hogy ez egy HATALMAS reptér - saját metrója van a gyorsabb közlekedés érdekében. Illetve megtapasztaltuk a már Tunéziában is megismert igénytelenség egy-egy megnyilvánulását is. Láttunk ugyanis egy burnuszos arabot, aki belelépett valamibe, de nem esett kétségbe, bement az egyik duty free boltba és elkezdte beletörölni a lábát ott az egyik bútorba...

Az út hátralévő része is kényelmesen telt, Boeing A380, a világ legnagyobb utasszállító gépe hozott - két emeletes, azt se nagyon értettem hogy emelkedik el a földtől, akkora volt. Enni itt is adtak bőven, currys csirkét ettünk, Bendegúz meg marhát kért, de bele se kóstolt, mivel édesanyja Dubaiban vett neki két hatalmas szendvicset aranyáron, s emiatt a gépen már nem volt éhes...

Aludni nem tudtunk sokat, mert volt a gépen egy két év forma kölyök, aki mindig akkor kezdett ordítani, mikor én elaludtam, meg amúgy is volt nyüzsgés bőséggel - az utaskísérők mindig hoztak valamit a szekereiken. Megnéztem egy börtönös filmet, Petra Tom Hanks Ottós filmjét aztán megérkeztünk Balira.

Hát itt aztán tényleg jól felmérgesítettek, mert konkrétan két órát vártunk türelmesen a sorban leszállás után mindenféle adminisztratív marhaságok miatt. Hiába csináltuk meg online, nem volt gyors sáv, ott állt mindenki, mint a birkák, hogy lepecsételjék az útlevelét. Ráadásul ez nem volt egy lassú folyamat, annyi volt, hogy odamész, 3 fő, 3 útlevél, hitelkártya, következő - családonként másfél perc. Persze voltak indiaiak, akik semmilyen nyelven nem beszéltek és próbálták meggyőzni a vámost, hogy nekik nem kell útlevél, mert Indiából jöttek, meg hogy mennyi a vízum - ki volt írva -, s hogy ők úgy fizetnek, hogy a felét rúpiában, a másik felét meg amerikai dollárban, akkor úgy mennyi lesz, stb. Negyedórát majomkodtak ott - szóval ezért kell ennyit várakozni.

A reptéren találkozunk Madével, ő volt a sofőrünk, vele már korábban felvettük a kapcsolatot. Kedves volt, de elég munkás volt megtalálni, mert a kijáratnál kb 150 sofőr várt az utasára kis táblával a kezében. Mindegy, megtaláltuk egymást - két és fél órán át várt ránk szegény -, elvitt minket sim kártyát venni, amit be is raktak gyorsan a Kopasz telefonjába, majd a vaksötét éjszakába - itt kb 3 perc alatt teljesen besötétedett - megindultunk Ubudba a szállásra.

Az úton hatalmas volt a forgalom, helyenként lépésben haladtunk, de így legalább volt alkalmunk megfigyelni a százezer robogóst, akik az autók között cikáztak. Soha sehol ennyi robogót még nem láttam!

Jó másfél órát utaztunk Ubudig, itt volt kis félelem, mert Ubud egyik kevésbé frekventált helyén van szállásunk, teljes vidéki környezet - aztán volt nagy meglepetés, mert a villa, ahova jöttünk egyszerűen csodálatos! Hatalmas lakrészünk van, nagyon jól felszerelt, végtelenül kedves és udvarias a személyzet, szóval nincs okunk panaszra. Ráadásból a szobában szeretettel fogadott minket lakótársunk, Géza, a gekkó, aki a legyeket, szúnyogokat vadássza le, hogy álmunk zavartalan legyen.

Íme a fürdőszoba a káddal:

Mivel az utazástól izgatottak voltunk, úgy döntöttünk megnézünk egy Esküdt ellenségek epizódot - hiába nem aludtunk egy napja -, de 10 perc után előbb Petra nézte csukott szemmel, 15 perc után magam maradtam ébren, úgyhogy kikapcsoltam a tévét. Erre persze Petra felébredt és megkérdezte, hogy Bendegúz elaludt-e... Igen, 5 perccel utánad... 

A teraszon reggeliztünk, mi indonéz, a Kopasz kontinentális reggelit kért. Kaptam hozzá frissen facsart dinnye dzsúzt, az nagyon jó volt, de a reggelit is nagyon eltalálták. Tényleg közel az erdő, idehallattszott a majmok makogása, madarak csiripeltek, kabócák zsizsegtek, szóval nagy élmény volt a reggeli is. Aztán hirtelen vége lett az idillnek, mert a mellettünk lévő pálmafa ágán észrevettem egy kabócákra vadászó kígyót, nagyon vékony volt de vagy 60 centi hosszú, s emiatt a találkozás miatt a család 66%-a hirtelen végzett a reggelivel.

Ma a környéket járjuk be, este jelentkezek.