Ma is csodát láttunk! Erre a napra a Sequoia Nemzeti Park volt tervezve, reggeli után meg is indultunk nagy lelkesen. Az előző napi hosszú autózás még bennünk volt, ezért örültünk, hogy ma csak 5,5 órát kell kocsiban tölteni, ráadásul nagyjából a felénél meg is szakítjuk egy-egy túrával.

Bár maga a távolság nem volt nagy a szállás és a nemzeti park között, mivel kacskaringós, emelkedőkben gazdag úton kellett haladjunk jó másfél órát vett igénybe, mire odaértünk. Pontosabban magát a park bejáratát elértük úgy egy óra alatt, de utána még bő fél óra volt, mire hosszabb időre kiszállhattunk a kocsiból. Először egy érdekes "sziklakapunál" készítettünk fényképet, felküldtem Petrát és Bendegúzt a tetejére, hogy lássátok milyen nagy is volt ez a kapu:

Amint látjátok, az idővel megint nagy szerencsénk volt, csodálatos napsütés, se meleg, se hideg, egy szál póló elég volt - azt kell mondjam, tökéletes választás volt az október!

A parkon belül az első utunk a Moro Rock Trailhez vezetett. Mi is ez a Moro Rock? Mutatom:

Ez a nagy kopasz szikla, most még lentről, ahova fel lehetett mászni egy 360°-os látvány kedvéért. Innen, ahonnan a fenti kép készült 30 perc volt felfelé, szerpentinen. Egy kis parkolóban lehetett hagyni a kocsit és gyalog kellett megközelíteni a sziklát, lépcső és szűk ösvény vezetett a tetejére. Ez egy elég meredek, kimerítő út nagy szintkülönbséggel, ráadásul figyelni is kell nagyon, mert ha valaki átbillen a "korláton", az nagyot esik.

Kopasz tapadt is a falhoz, ahogy csak tudott - de nagyon megéri felmászni, mert ilyen fentről a látvány:

Iszonyat magasan vagyunk, erős szél van fent és esős, viharos időben le kell menekülni, mert belevág az emberbe a villám. Nekünk szerencsére ilyen veszély nem állt fenn, több száz mérföldre elláttunk minden irányba.

Még egy dolgot akartunk mindenképp megnézni a Sequoiában, ez pedig egy fa, név szerint a General Sherman Tree. A Moro sziklától 2 mérföld csupán, mégis a kacskaringók miatt negyedóra volt átérni. Miután mentünk vagy 10 perce, volt egy kiírás, hogy most érkeztetek meg Giant Forestbe, azaz Óriáserdőbe. Mondom, hülye amerikaiak, megint nagyzolnak, aztán egy kanyar után megláttam miről beszélnek: akkora fák nőttek itt, hogy 10 ember nem érte volna körbe őket! Nem linkelek, lesznek képek lent a királyukról, Shermanről, illetve találtunk egy kidőlt óriást, azt is lefényképeztem, hogy alátámasszam, nem túloztak az amerikaiak.

Egyébként maga az erdő csodaszép, vigyáznak is rá! Tilos szemetelni, elhagyni a kijelölt ösvényt, vadállatot etetni, botot törni - bejössz, kirándulsz, fényképezel, hazamész! Érdekes módon ezt be is tartják itt, nem szemetesek a turistaösvények, szép rendben van minden.

Na és akkor a király, a Sherman Tree! Ez a világ legnagyobb fája - nem a legmagasabb, de az is itt van a Sequoiában -, mármint ami a kerületét illeti. Egyébként az 31 méter, azaz 18 ember kell, hogy körbeöleljék. 2200 éves és tényleg lenyűgöző látvány:

Ez egy csoda, már csak belegondolni, hogy 2200 éve él - a világ legöregebb fája egyébként 3200 éves, az is ebben az erdőben található. Ezt megint nem tudom szavakkal visszaadni, hogy milyen hatalmas fa, már az idevezető ösvényen is láttunk óriásokat, de ez a Sherman, ez mindnél nagyobb!

A visszaúton megálltunk fotót csinálni az egyik kidőlt óriásnál, hát az is egy elég beszédes kép lett:

Na most, ez egy elég keskeny fa volt a Shermanhez vagy a többi óriáshoz képest, de jól látszik, emberhez viszonyítva micsoda óriás volt ez is!

A parkolóban tudtam még készíteni egy jó képet, hogy ezek az óriásfenyők mekkora tobozt nevelnek:

Ezután a hegy másik oldalán leereszkedtünk és megindultunk Mariposa felé, ami a Yosemite Nemzeti Park kapuja és a mai szállásunk helyszíne is. Quality Innben foglaltam szobát, ez a motellánc nagyon megtetszett nekünk, a La Quinta és ez a két kedvencünk.

Ami kemény volt, hogy itt megint 3,5 órás autóút állt előttünk, ráadásul az első fele távban rövidebb, de időben hosszabb: kijutni a nemzeti parkból. Most a hegy másik oldalán ereszkedtünk le, de a tegnapi 9,5 óra után ez a 3,5 óra nem tűnt olyan soknak, Kalapács is sokkal vidámabban állt a dologhoz.

Mariposáig az út eseménytelen volt, igazából nem is vezettem gyorsan, mert főleg az erdőben olyan szép szakaszok voltak, hogy sofőrként is adott egy élményt, elbámészkodtam, megint egyedül voltunk az úton, az őszi erdő nagyon szép színeket mutatott, öröm volt itt vezetni.
Ráadásul Kopasz az út nagy részét végigaludta hátul, úgyhogy mikor magához tért beígértem neki egy dupla Váratlan utazást estére.

Viszonylag hamar, négy körül megérkeztünk, aztán hatig semmittevés volt a program: döglöttünk az ágyakon és telefont, tabletet nyomkodtunk. Elég leharcolt, bágyadt volt a hangulat, egészen addig, míg Petra be nem jelentette, hogy akkor menjünk ki vacsorázni. Erre a bejelentésre a fiam szó szerint táncra perdült - nagyon szeret étteremben enni.

Mariposa meg egy hippifalu, tele van kézműves boltokkal, a lakói meg úgy festenek, mintha a 60-as évekből ragadtak volna itt. Ami lényeges még, hogy végre egy igazi amerikai dinerben vacsoráztunk, ezúttal mexikóit.

Az utolsó képen szeretném demonstrálni, hogy Bendegúz mennyire fel volt dobva, hogy ilyen helyről szereztünk vacsorát, még arra is ráállt, hogy produkálja magát a diner halloween-i díszletével.

Én egyébként beef burritót ettem, Petra és Bendegúz quesadillát. Kezdünk elamerikaiasodni, tévé előtt esszük a gyorskaját... Nekem akkora burritót adtak, mint egy csecsemő, Petra meg se tudta enni a quesadillát - a Kopasz azért legyűrte a sajátját.

Holnap délelőtt túra a Yosemite Nemzeti Parkban, délután pedig irány San Francisco, ahol három napot töltünk majd el. Sajnos a holnap nappal az utazás természetközeli része véget ér...