Több szempontból is különleges dolog volt a mai. Olyan dolgokat láttam, amit eddig soha, úgy vezettem 6 órát, hogy nem untatott, nem fárasztott és hosszú idő elfutotta a szemem a könny - és nem valami szupererős csiliszósz miatt - de kezdjük az elején!

Williamsben ért ugye a reggel, méghozzá vaskos meglepetéssel: -1 fok volt kint, mikor felébredtünk! Azért erre nem számítottunk, ok, hogy hegyek között vagyunk, meg október vége, de azért a fagypont mindannyiunkat meglepett! Ami meglepett még, az a reggeli volt, eddig is jó véleménnyel voltunk a motelről, de olyan finom, bőséges reggelit adtak, hogy ülve maradtunk. Tudtuk, hogy adnak majd reggelit, de őszintén szólva a fánk-kávé kombónál többet nem néztünk ki belőlük előzetesen, erre volt tojáslepény, sült kolbász, gofri, sült krumpli, több fajta péksütemény, frissen facsart narancslé, tea, kávé, kakaó, tej, mondom, minden!

Miután alaposan bereggeliztünk megindultunk északnak a Grand Canyon felé - egy órás autóút állt előttünk, amit csak egy tankolás kedvéért szakítottunk meg. Hála a vegasi élménynek ez most már gördülékenyen ment.

Grand Canyon Village-nél egy beengedőkapu van, ahol egy rangertől megváltottuk 35 dollárért a belépőt. Ezt autóra adják, ha egyedül vagy, ha öten vagytok, akkor is 35 dollár és egy hétig érvényes. Utána egy picit még továbbhajtottunk és elértük a Visitor Centert, ahol az első lehetséges parkolóban lezártuk a kocsit és megindultunk a legközelebbi, Mather Point nevű kilátó felé.

Itt történt meg, hogy teljesen eluralkodtak ratjam/rajtunk az érzelmek, mert mikor a Grand Canyont először megláttam, az valami olyan elemi eufóriát okozott, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Oké, a neve Grand Canyon, azaz Nagy Szurdok szóval tudtuk, hogy nagy lesz. Láttam róla képeket, videókat, volt egy elképzelésem. De a valóság ez esetben mindent felülmúl, a Grand Canyon ugyanis nem nagy, hanem óriási, gigászi, lenyűgöző, felfoghatatlan! És átfutott az agyamon, hogy itt állok a világ egyik legnagyobb és legszebb természeti képződményénél a feleségemmel és a fiammal, hogy hova jutottam Békásmegyerről, ezt nagyon nehéz volt megemészteni. Mert ezt mi nem kaptuk, mi ezért évek alatt megdolgoztunk, ezt mi elértük és ez egy olyan felemás érzés volt, ami egyszerre hihetetlen és csodálatos.

A Grand Canyonnal az a baj, hogy sem szavak, sem képek nem adják vissza a méreteit. Persze, iderakok majd kismillió képet, de a mélységet, a távolságot, az arányokat egy se prezentálja valósághűen, ezt látni kell!

Az első ösvény, amin végigsétáltunk akkor ez a Mather Point Trail volt, ami kb 10 perc alatt 4-5 kilátópontot érint ahol bámészkodni, fényképezni lehet. A másik végén felszálltunk a narancs színű buszjáratra, ami elvitt minket a Visitor Centerbe. Ezek a buszjáratok teljesen ingyenesek, az ember csak felszáll rá és megy, ameddig csak akar.

A Visitor Centernél megnéztük a térképeket, milyen túraútvonalak vannak, mik a jótanácsok, milyen szuveníreket lehet venni. Egyébként ez a hely a túrázók Paradicsoma, különböző kategóriájú, nehézségű és hosszúságú gyalog-, kerékpár- és lovastúrák elérhetőek, illetve lehet időszakosan raftingolni is. Mi kiválasztottunk egy közepes nehézségű túrát és a kék majd a piros busszal elmentünk a kezdőpontjához. Na most, mi a Rim Trailt választottuk, ami a kanyon felső peremén visz kilátótól kilátóig, szépen kövezett túraútvonal, összesen talán 10-12 km hosszú. Azonban ez csak fent visz, engem pedig az érdekelt volna, ami a kanyon aljába vezet. Ilyen túraösvény is volt, a Bright Angel Trail, ami a legnehezebb túra a kanyonnál, le kell ereszkedni a kanyon aljába, ott el kell menni a kanyon végéig és ott fel kell jönni. Ez egy 9 órás út és mindenhova ki van írva, hogy csak a legkeményebbek álljanak neki, mert évi 150 embert a hegyi mentők hoznak fel mert jártányi erejük se marad. Ez nekem annyira megtetszett, hogy döntés is született, hogy ide visszajövünk egy hétre majd a jövőben és én egy napot rászánok erre a Bright Angel Trailre, mert olyan nincs, hogy én ezen ne menjek végig!

Egyelőre azonban maradt a Rim Trail, legalábbis egy része, mert abban maradtunk a Kopasszal és Petrával, ha elfáradnak szólnak és visszabuszozunk a Visitor Centerhez, mert ma még Monument Valley is várt ránk. Jó szolgálatot tett a túrabakancs, amit 40 kemény dollárért vettünk a Walmartban, elég kényelmes volt és jó meleg, jól esett a járás benne.

Az ösvényen haladva kb 15 méterenként van olyan hely, ahonnan lélegzetelállító, világbajnok fotókat lehet készíteni. Eleinte kattintgattunk is rendesen, aztán rájöttem, hogy a világ megabájtját el lehet itt puffogtatni, szóval megfogadtuk, hogy több kész nem készül - de a végén mindig azt mondtuk, hogy na még itt, csak egyet!

Egyébként a világ minden pontjáról jönnek ide emberek, indiaiak, spanyolok, kínaiak, japánok, mexikóiak, mindenkivel találkoztunk - talán csak románnal nem, de az így reális. Ami érdekes volt még, hogy itt már napos, meleg idő volt, de voltak olyan kiugró részek, ahol hideg szél süvített, így néha nagyon melegünk volt, máskor meg vacogtunk.

Jó másfél órát mentünk kilátótól-kilátóig, mire a Kopasz jelezte, hogy neki ennyi elég is volt a Grand Canyonból, mehetünk vissza a kocsihoz. Nem volt ellenvetésünk, kaját nem hoztunk magunkkal, őt pedig tölteni kell, úgyhogy kimentünk a legközelebbi buszmegállóba és visszavitettük magunkat a központba. Jól jelzi, hogy mennyit gyalogoltunk, hogy 40 percig tartott az út vissza - mondjuk a buszok megállnak vagy 10 állomáson és elég lassan mennek, mert itt igen aktív vadvilág van, az úttól 3-4 méterre akkora szarvasok mozognak, mint egy tehén. Senkit nem bántanak és őket se bántja senki. Szarvason kívül mókus van rengeteg, azok se félnek a világon senkitől, lehet fotózni őket - már ha szerencsés és türelmes az ember.

A buszvezetők egyébként nagyon kedvesek - a rangerek is -, mindenki azért dolgozik itt, hogy a látogatók jól érezzék magukat, pozitív élményekkel térjenek haza, ezért minden kérdésre válaszolnak, folyamatosan tájékoztatnak, hogy a kilátó miről kapta a nevét, milyen mély a szurdok, mikor jön a következő busz.
A kocsihoz visszatérve ismét eljátszottuk a tegnapi hercehurcát, azaz hiába töltöttük le az összes délnyugati állam térképét, se a HereWeGo, se a Google Maps nem tudott útvonalat javasolni Monument Valleyhez, így megint az oldschool megoldás segített, a kinyomtatott útitervünk.

A Grand Canyon nemzeti parkot most a másik irányból hagytuk el, jó negyven percig autóztunk még a szurdok mentén, kb 500 méterenként volt kis parkoló, ahonnan ismét szebbnél-szebb képeket lehetett csinálni, de már nem álltunk meg, mert így is volt vagy 50 képünk.
Ez egyébként egy gyönyörű erdei út volt, Petra a szép őszi színekben gyönyörködött, én meg azon agyaltam, hogy kiszállok lefényképezni egy puma veszélyre felhívó táblát, de rájöttem, ha pont akkor jön arra egy állat és megtép mikor én a kocsin kívül fényképezem a veszélyre figyelmeztető táblát, akkor olyan formában kerülnék a helyi hírekbe amit jobb lenne elkerülni...

Két óránál is többet kellett vezetni Monument Valley-ig, ami ráadásul Utahban van, ahol 1 óra időeltolódás is van, szóval nagyon furcsa volt, hogy mikor az államhatáron átkeltünk hirtelen más volt a pontos idő, mint 40 méterrel korábban. Az út maga viszont csodálatos, sivatag, préri, hatalmas, vörös sziklák, az ember nem tud betelni a látvánnyal! Ráadásul az utak elég kihaltak, volt, hogy se előttünk, se mögöttünk senki, amikor meg nem voltunk egyedül, akkor is jó volt vezetni mert a helyiek nagyon óvatosan és előzékenyen vezetnek. Szóval merem mondani, hogy szórakoztató volt az út, közben megint zenét hallgattunk vagy éppen a látnivalókat elemeztük.

Ebédet jó amerikaihoz méltóan egy útmenti Burger Kingben ettünk, majd megkezdtük az út utolsó, fél órás szakaszát. Monument Valley is hatalmas, de ugyanakkor lehangoló is. Ugyanis ez navajo föld, az itteni Visitor Center viszont kimerül egy Jeep-túrát szervező bódéban meg néhány lepukkant szuvenírboltban, ahol a helyiek a kézzel készített kis díszeiket próbálják értékesíteni.

Maga a táj azonban csodaszép.

Autóval gurultunk összevissza a völgyben, helyenként megálltunk fényképezni, de itt is az volt a benyomásunk, mint a Grand Canyonnál: csinálhatunk akár 40 képet is, igazából egy se adja vissza azt a vadregényes, zord tájat, ami itt körülvett minket. Párat azért iderakok, csak a hangulat miatt.

Egy fél óra után visszafordultunk s nagy sebességgel megindultunk Page felé, mert bizony itt magával az IDŐVEL kellett versenyt futni! A napot ugyanis a Colorado híres kanyarjánál, a Horseshoe Bendnél terveztük befejezni, mégpedig a napnyugta megtekintésével. Elég jól haladtunk, úgy volt, hogy el is érjük - 17:41-kor nyugodott a nap a Google szerint -, de az út utolsó szakaszán belefutottunk egy tetves iskolabuszba, azt pedig tilos itt megelőzni, ezért feltartotta a sort, de mivel a helyiek nem kezdtek előzésbe én is alkalmazkodtam a szokásokhoz. Ennek eredményeképpen a nap lement, mire Pagebe értünk - egyébként megnéztem, 17:33-kor nyugodott le, szóval lehet iskolabusz nélkül se értük volna el...

A szállásunk itt a Motel 6, ami elsőre meglepett, mert a szomszédban van La Quinta, ami nagyon jó volt Williamsben és nem tudtam, hogy miért nem azt foglaltam itt is, de aztán megkaptam a számlát és egyből beugrott: 30 dolcsival olcsóbb volt a szállás itt, mint a La Quintában. Egyébként így utólag kár ezért a döntésért, nem rossz ez a Motel 6 de a La Quinta másik kategória volt...

A nap utolsó eseménye az volt, hogy Petrával elmentünk vacsorát venni, míg a Kopasz a motelben tabletezett - persze neki megvolt a kajája, maradt egy nagy burger ebédről, azt be is pofázta mire visszaértünk, de még maradt neki hely, hogy az egyik tejberizsemet megegye, amit magamnak hoztam. Persze könnyen tehette, mert kellemes meglepetésként ért, hogy a helyi Walmartban nem 3 doboz tejberizst adtak a 3 dollárért hanem hatot...
Ami bosszantó volt, hogy gyalog akartunk a Walmartba menni, de itt se közvilágítás, se járda nincsen, úgyhogy végül mégis autóval mentünk - 4 percre volt egyébként a szállástól. Ez egy sokkal nagyobb Walmart volt, mint a kaliforniai, nagyobb választékkal és még olcsóbb árakkal - 5 dollár volt egy jó nagy grillcsirke például.
Ráadásul, a szívem szakadt meg, a sport részlegen itt volt egy korrekt kis vadászkés 2,79-ért, mi ennyiért vettük Los Angelesben azt a gagyi konyhai kést, amivel az almát hámozzuk meg a cimkéket vagdaljuk le a ruhákról. No mindegy, végülis az a kés is jó arra, amire kell.

Helyi idő szerint most 21 óra van, megint csak egyedül vagyok ébren, Petra már nyolckor elaludt, Bendegúz hősiesen olvasott fél kilencig, de most már ő is szuszmákol mögöttem. Holnap is nagy nap lesz, a Horseshoe Bendnél kezdünk, utána végre az Antelope Canyon Tour amit márciusban foglaltunk, hogy legyen helyünk, majd irány Utah a Bryce Canyon kirándulóútjainak felfedezése céljából!