Fél nyolckor keltem, órára, eléggé kimeritett az utazás, ezért elmaradt a reggeli edzés. Abban maradtunk, hogy nyolckor találkozunk Danival az étteremben, együtt reggelizünk, aztán fél kilenc körül megyünk gyalog az irodába. Ami nagyon pozitív volt, hogy a reggeli kiváló volt, változatos, bőséges, finom. Később megtudtam, hogy az étel elég olcsó Braziliában, azon nem nagyon spórolnak – mondjuk ez meg is látszik a helyieken, ugye már Rióban feltűnt, hogy a brazilok elég túlsúlyosak. Férfiak, nők, gyerekek, mindenki vaskos, de legalábbis a nagy többség. Egyébként pont úgy, mint Magyarországon...

Szóval jól bekajáltunk mi is, aztán mentünk az irodába, ami egy jó 10 perces séta a hoteltől. Itt volt alkalmunk egy kicsit várost nézni, tanulmányozni a helyieket. Az látszott szinte azonnal, hogy két véglet van itt is, a gazdagok, meg a szegények. Hatalmas felhőkarcolók között kis putrik, acél- és üvegtornyok gyűrűjében málló vakolatú fodrászat, étterem, valamint egy konditerem, amiben egy teremtett lelket nem láttunk se reggel, se este egyik nap sem...

Ami viszont érdekes volt, hogy itt a csuklós buszok nem egy, hanem két csuklóval bírnak, konkrétan olyanok, mint a vonatok:

Maga az iroda szép, impozáns épület, beléptetőkapukkal és marcona biztonsági őrrel. Magáról a workshopról nem irok semmit, legyen elég annyi, hogy elég sűrű volt a program, bangkoki, shanghai-i , buenos airesi és houstoni kollégák jöttek még rajtunk kívül és vagy 20-25 témát beszéltünk át a 4 nap alatt.

Ebédidő. Ez elég érdekes, és itt le is írom az egyik nagy következtetésemet: mikor Budapesten van workshop, mi rendelünk pár szendvicset a tárgyalóba, kólával, esetleg pár croissant és ennyi. A brazilok kivittek minket étterembe, minden nap máshova, a maga módján mind különleges volt. Első nap egy sajátos étterembe mentünk, ami „kilo” rendszerű volt, azaz a belépéskor az ember kap egy kártyát egy számmal, aztán azt pakol a tányérjára amit akar, majd a tányért egy mérlegen lemérik és az étel súlya alapján kell fizetni távozáskor. Ha csak húst, csak zöldet vagy csak desszertet eszel az nem érdekli őket, a súly számít, azt kell kifzetni és kész. Itt jól melléfogtam egyébként! Rizst szedtem a tányérra és láttam egy raguszerű ételt, amit marhának gondoltam, mondom ez csak jó lehet! Hát, marhának marha volt ugyan, de nyelv, amit nem is főztek túl, ezért bár az íze se nagyon volt jó, de legalább sokat kellett rágni, mert kemény volt, mint az élet! Mindegy, kiszedtem, megettem, de megfogadtam, hogy ezentúl inkább megkérdezem a helyieket – mert minden csak portugálul volt kiírva, angolul semmi. Mellé szódavizet ittam, de a többiek kipróbáltak valami helyi zöld turmixot, ami citrusos-mentás volt és nagyon frissített, energizált.

Utána gyorsan átmentünk egy közeli szupermarketbe és vettünk kekszeket, csokikat az itthoni kollégáknak. A bolt olyan volt, mint itthon, bár a népség, aki ott vásárolt elég vegyes volt – ez mondjuk jellemző volt az egész városra -, volt itt jómódú üzletasszonytól a puruttya ingyenélőkig mindenki.

Ebéd után visszamentünk az irodába és estig tárgyaltunk. Itt az volt a jó, hogy naponta kétszer, 10 körül és 15 körül hoztak be ennivalót a tárgyalóba, a brazil kollégák úgy intézték, hogy mindig valami helyi különlegességet, vagy helyiek körében népszerű ételt hozzanak. Így volt alkalmunk megkóstolni egy cochina nevű tésztabundás csirkeételt is, ami egyébként a legjobb volt egész héten. A másik nagy kedvencük volt a brigadero, ami kvázi egy sűrű csokikrém, pudingszerű, marha édes. Mindegy, hozták, megettem...

Na, szóval beesteledett, irány vacsorázni! Egy olasz étterembe mentünk, hogy ott jó a steak J Egyébként nagyon klassz kis étterem volt, Barolo volt a neve, jó boraik voltak és akkora adag kajáik, hogy a pincér szólt, hogy általában két személynek szolgálnak fel egy fogást. Ennek örömére mi kirendeltünk öt fogást, három tésztásat meg két steaket. A steakeket rare-re kértük, de a pincér itt előadta, hogy aztán náluk a rare az nagyon rare, meg mittudomén, de az egyik brazil lány mondta, hogy ő is csak melegen szereti meg a Gábor is, hozzák csak rare-en. Na, ki is hozták, hát semmivel nem volt nyersebb, mint máshol, de annyira jó minőségű hús volt, hogy még olyanok is ettek belőle, akik nem szeretik a steaket, mert felvágva olyan jól nézett ki az a rózsaszín hús. A shanghai-i lányok ültek mellettem, az egyiket meg tudtam etetni egy rare steakkel, de a másik az rá se nézett, ette a tésztát – amit egyébként zabálhat Kínában is...

Olasz étterem lévén itt a steak mellé különféle tésztákat adtak köretnek, ez eleinte szokatlan volt, de aztán abban maradtam magammal, hogy így is meg lehet enni. A másik fogások ilyen tésztában főzött rákok, meg tenger gyümölcsei voltak, azokat is megkóstoltam, de a steak volt a csúcs.

A fogások mellé különféle borokat választott a szakértő kolléganőnk, nekem ízlett mindhárom fajta, de ő csak az utolsóra mondta, hogy jó, az első kettő csak közepes volt.

Vacsora után volt egy érdekes beszélgetésünk, ugyanis én Danival vissza akartam sétálni a hotelbe, ami kábé 15 percnyire volt gyalog, de a helyiek nagy gúvadt szemmel mondták, hogy szó sem lehet róla, már rendeltek kisbuszt. Nem tudtam ezt mire vélni, megkérdeztem a helyi managert miért ne mehetnék gyalog, de mondta, hogy nagyon veszélyes is lehet, ne kockáztassak, mert ki is rabolhatnak! Mondom erre, hogy igaz, hogy csak 1 napja vagyok Brazíliában, de magamnál nagyobb embert még nem láttam a városban, igazából a helyiek vannak veszélyben, nem én... Erre csak szomorúan mosolygott, hogy itt nagyon könnyű fegyverhez jutni és valószínüleg pisztolyt fognának rám, ott meg nem számít a 2 méter és a 100 kiló – és közölte velem, hogy ez nem vicc vagy mese, az ő húgát is elrabolták itt pár éve váltságdíjért...

Busszal mentem a szállodába.

Mivel jól telezabáltam magam – és nem akartam a hét végére úgy kinézni, mint a brazilok többsége – lementem a harmadikra az uszodába és úsztam 30 hosszt lefekvés előtt. Az nagyon jólesett, bár a víz kimondottan meleg volt, mint a Balaton nyáron, de azért úszni jó volt benne – és így legalább nem is pörgetett fel annyira a hideg víz, tudtam utána aludni békésen.