Reggelre beborult az idő és erős szél fújt. Nem mintha panaszkodnék, 4 nap kánikula után én ünnepeltem ezt a változást - annál is inkább, mert mára városnézős napot terveztünk és nem akartam 35 fokba róni az utcákat.
Tegnap este Pomorie városa mellett döntöttünk, Petra kinézte a neten, hogy ez is olyasmi lehet, mint az óváros, szűk utcák, kis terek, romantikus sikátorok. Aztán hogy milyen lett, arról később...
A reggeli hozta a szokásos tanulságát, a fiatalúr maga elé szedett megint annyi kaját, mint aki egész éjjel bányászott - ezúttal a kenyérrel, pontosabban a zsemlékkel mérte el magát. Mindegy, addig nem állhatott fel, amíg meg nem ette, így viszont már nem óhajtott desszertet enni - nem csoda, levegőt alig kapott.
Reggeli után busszal mentünk Pomorie-be, a testvérhotelünk elől indult a távolsági járat és fejenként 3 leváért el is vitt minket becsületesen Pomorie-ba. A buszról leszállva lesétáltunk a tengerpartra, ahogy volt ugyan pár szép hotel meg egy sétány végig a víz mellett, de a Petra által megálmodott középkori épületeket egyelőre nem találtuk.
Ami szembeszökő volt, hogy a Promorie óvárosának gondolt rész jó messze van, de nagyon nem bánkódtunk mert a tenger mellett lehetett sétálni és addig is legalább beszélgettünk. Bendegúznak ilyenkor nagyon megindul a nyelve, képes folyamatosan beszélni, gyakran csodálkozunk, hogy képes egyáltalán levegőt venni két szó között.
Annyi időre meg-megállt, hogy a sétány melletti fura modern szobrokkal - amiket persze jóízűen kinevettünk - pózoljon:
Mindegy, jó 40 percet bumliztunk ott a sétányon, s ahogy közeledtünk utunk vélt vége felé, egyre inkább látszott, hogy túl sok középkori épülettel itt nem találkozunk majd - konkrétan ugyanis egy sem volt. Mint modern Don Quijote-k kergettünk egy álmot, s mikor odaértünk láttuk, hogy a szélmalom helyén egy közepesen lepukkant étterem van a móló szélén.
Ha már idáig eljöttünk a mólóra azért felmentünk és csináltunk egy családi szelfit - de itt már nagyon jó volt a hangulat mert Petrát állandóan savaztam a középkori látomása miatt, amit Bendegúz természetesen nagyon élvezett.
A mólónál megfordulva nem a parton sétáltunk vissza, hanem észrevettem egy kis teret és egy sétálóutcát, úgy döntöttünk visszafelé azon tesszük meg az utat. Ez a része egyébként szép volt, ezt nem lehet tőlük elvenni, volt egy formás templom, szökőkutak és játszóterek, de azért Neszebar óvárosától elmaradt a látvány.
Ahogy sétáltunk visszafelé a buszmegállóhoz aztán rájöttem a rejtélyre, s ez azonnal meg is magyarázott mindent! Mi nem csak térben utaztunk, hanem időben is, pontosabban a nyolcvanas évek Balatonfüredjére. Ott voltak az utca két oldalán a SZOT üdülők, a parkoló autók, az emberek öltözéke - csak épp bolgárul beszéltek. Így, hogy lelepleztük őket már egészen szürreális élmény volt, ráadásul ezen ismét jól elszórakoztunk, hogy a romantikus városnézés helyett Petránk szocreál ízelítőt kapott.
Amit még meg kell említsek - hogy teljes legyen a kép - egy csodás természeti látvány volt visszafelé. A tengerbe ömlött egy kis patak, ami meglepően gazdag életvilágnak adott otthont. Konkrétan láttunk két vízisiklót - egy nagyot és egy egész picit -, valamit kismillió apróhalat. Az érdekesség pedig az volt, hogy a kisebbik sikló elkapott egy halacskát és próbálta úgy forgatni, hogy fejjel előre lenyelhesse. Igen ám, de a zsákmány olyan nagy volt, hogy egyszerűen nem láttam hogy koronázhatja siker a próbálkozásait. Mindenesetre az evéssel kapcsolatos kitartó erőfeszítései láttán Molnár Bendegúz jutott eszünkbe az elmúlt napok étkezései kapcsán...
A hazaút a busszal érdekes volt, eleve a Kopasz ingyen utazott, másrészt annyian voltak a buszon, mint Indiában. Azért csak leküzdöttük magunkat róla, majd félóra lazítás után a szobában mentünk ebédelni, az ígéretekhez híven hamburgert!
Ahhoz képest, hogy előre gyártott húspogácsákból készítették a burgert elég jó volt. Frissen sütötték, volt mellé cheddar sajt, krumpli, hideg üdítő, úgyhogy kimondottan jólesett! Miután megettük még vadásztunk desszertre - itt van egy spanyol cukrászda, ott is minden ingyen van, de Kopasznak nem tetszettek a torták, úgyhogy bementünk a szálló éttermébe a desszertpultot megnézni. Kopasz választott egy fagyit, én meg gulyás levest - észrevettem, hogy ez a mai leveskínálat és kíváncsi voltam, hogy mit tudnak a bolgár séfek ezen a területen. Örömmel írom le, hogy nagyon finom, minden igényt kielégítő gulyást kaptam!
Ebéd után volt egy nagy pihenő, majd sport-délután következett! Először lementünk edzeni, egy jó 50 percet súlyzóztunk, aztán mentünk úszni. Ez Petra ötlete volt, hogy edzés után milyen lehet úszni, hát szuper volt! Tervbe volt még véve egy szauna is, de valamiért be volt zárva, úgyhogy mentünk fel a szobába és irány a vacsora!
A vacsora jó volt, megint finomakat kajáltunk, de másról fogok most írni.
Találkoztunk mi itt már minden istenbarmával: volt a tülekedő, a mindent egy tálra pakoló, az alulöltözött. Ezeknek mindnek meg tudtam bocsátani - boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa -, ahogy eddig írtam igazából hozzájuk se szóltam, de ma, ma úgy hagytuk el az éttermet, hogy addig menjünk Petra, amíg van erőm visszafogni magam!
Eddig is voltak pazarlók, akik rengeteg kaját odahordanak az asztalukhoz aztán kb érintetlenül otthagyják a pincérek meg dobják ki a szemétbe a szelet tortákat, húsokat, felvágottakat. Ma is egy ilyen asztal volt mellettünk egy igazi arrogáns nő három gyerekkel, ők most ez kimaxolták, úgyhogy kedvem lett volna mondani neki, hogy örülök, hogy öt év spórolás után eljutottál a kölykeiddel ebbe a szállodába te paraszt, úgyhogy most akkor 8 napig úrnak érezd magad, de az étel pazarlása nem uraskodás, hanem szimplán bunkóság. Őszintén szólva meg is mondtam volna neki a magamét - és most végre Petra is jóváhagyta -, de nem néztem ki belőle az angoltudást én meg viszonylag alapfokon beszélek bolgárul, úgyhogy nem is vágtam bele, otthagytam őket a francba - majd holnap a strandon megkeresem és lefröcskölöm a haját, mert büntetlenül mégse úszhatja meg...
Vacsora után megnéztük a MacGyver második évadának legrosszabb, legunalmasabb epizódját, majd én maradtam nézni a német-svéd meccset, Petra meg a Kalapáccsal lement megnézni a bolgár-estet ami fél tíztől kezdődött és egész nap hirdették. Közben folyamatosan írják viberen, hogy micsoda élet van, megtalálták a szusis helyet is, a spanyol tapas bárt is befűtötték estére - mi meg este nyolc után még nem hagytuk el a szobát :o)
Búcsúzóul egy kellően tompa és túlexonált kép a bolgár estből:
