Köszönöm mindenkinek a visszajelzést, jól esik olvasni, hogy tetszik a blog és erőt is ad a továbbíráshoz. Folytatom is lelkesen, ezúttal a negyedik nappal, de kis ugrással az időben visszautalnék a harmadik estére, amikoris kipróbáltam ezt a kőből faragott félgömb kádat. Kopasz már előző este felavatta, mondta, hogy nagy marhaság, de majd én tudom, hogy mi a marhaság!
Na most, büszkén jelentem ki, hogy a fiamnak teljesen igaza van, ez a félgömb egy nagy parasztvakítás! Eleve nagyon lassan telik meg, végül harmadáig volt, mikor belemásztam, mivel gömbölyű nem is feltétlenül kényelmes, és mivel 196 centi vagyok a lábam kilógott. Erről most esztétikai okokból nem csatolok illusztrációs fotót... 
Mindenesetre aki az első napi fotó után arra gondold, hogy de jó lenne egy ilyen otthonra, azt én lebeszélném.

Ma reggelre Petra magához tért és a helyi reggelit választotta, Bendegúz viszont mindenképpen az amerikai reggeli banános palacsintáját ette, hogy olyat még nem evett. Egyébként tényleg jól nézett ki, szirupot is kapott rá, szóval ha meg nem is értem, de elfogadom a döntését - mi mást is tehetnék? Amit itt még kiemelnék az a frissen facsart dinnyelé, amit a reggeli mellé iszunk - bár holnap felfedező énemnek adtam teret, úgyhogy papaya levet rendeltem!

Délelőttre három programot szerveztem, pontosabban négyet, de a család egyet lehúzott, hogy az gagyi. Hívtunk egy Grab taxit, ez olyan olcsó, hogy lassan már a villával szemközti étterembe is azzal megyünk. Elsőnek egy templomba mentünk, az nagy élmény volt. Ide is csak szárongban mehettünk be, de itt meg kell jegyezzem, hogy Petra emiatt nem bánkódott, beleszerelmesedett ebbe a ruhatípusba, hogy neki milyen jól áll... Fényképek lent, mindenki eldönti maga!

Azt is el kell sajnos meséljem, hogy fájó szívvel, de megállapítottam, hogy én nem vagyok Bali kompatibilis. A Tirta Empul templom ugyanis valamiféle termékenységi szent hely volt, sokan imádkoztak egy szobor előtt - én az ilyesmiben egyáltalán nem hiszek. De komolyan, olyan áhítattal hajlongtak-meditáltak a szobrok előtt kis áldozati tálcákkal a kezükben az emberek - fiatalok, öregek, ázsiaiak, fehérek -, hogy egy normális embert átjárt volna a spirituális hangulat, én meg arra gondoltam magamban, hogy ezekkel mi van???

Mások meg sorban álltak, hogy a szent vízben fürödjenek, le is vetkőztek szárongra, s türelmesen várták, hogy alámerülhessenek s megtisztuljanak. Erről csak annyit, hogy mikor kifelé mentünk én felfedeztem egy másik, eldugottabb részt is, ahová bementem fényképezni, Petra jött mögöttem. Igen ám, de egy nagydarab, szőrős indiai mosta a magát - nem írom le pontosan melyik testrészét, elég annyi, hogy amin ülni szokott - anyaszült meztelenül a szent vízben... Mondtam Petrának, hogy ne jöjjön tovább, ha este aludni akar, én is megiszok 2-3 kiskörtét lefekvés előtt.

Egyébként a templom gyönyörű, az emberek békések, türelmesek, ez a része tetszett. De volt még egy nagy poén, azt elmesélem! Egy fa alatt ült egy ázsiai nő, nagyon meditált, barátnője meg fotózta, gondolom kellett az Instára. Ahogy nézzük őket, nagy puffanással 20 centivel a nő mellé zuhan a fáról egy hatalmas, érett durián gyümölcs - tudni kell, hogy ez büdös, de mint a trágya! Nem sokkal a lány mellett loccsant szét, egyből kijött a transzból - az istenek figyelmeztették tapintatosan, hogy a szent helyen ne az Instának meditáljon, hát majdnem felröhögtem!

Ami még idekívánkozik, hogy a kijáratnál a ravasz balinézek egy piaclabirintust helyeztek el, ahogy szent Petra önmegtartóztatást gyakorolt újfent, miszerint már eddig is kábé az összes bolt minden bóvli kacatját megvette volna, mert szép, mert ötletes, mert színes, itt meg aztán tényleg minden szárong, fafaragás, hangszer, festmény azért készült, hogy ő hazahozza... De nem vett semmit!
Megemlítem, hogy gazdagon árulták a piacon a termékenység férfi szimbólumának megtestesítőjét fából kifaragva különféle méretben mindenféle álszemérem nélkül - ez mondjuk annyiban tetszett, hogy nagy ellenzője vagyok a prüdériának s ha ez itt egy templom piacán nyer teret magának, akkor én azt támogatom.

Innen Grab sofőrünk tanácsára elmentünk egy kis botanikus kertbe, amiről azt se tudtuk, hogy létezik, a neve Satria, hát ez a spontán kiruccanás lett a nap fénypontja!!! Itt a túra elején bemutatnak helyi híres növényeket - ananász, banán, ginseng, szegfűszeg, bors, kakaó és természetesen a kétfajta kávé. Bemutatták továbbá a cibetmacskát, amit a kávéval etetnek, hogy miután kiüríti még jobb kávét ihassanak a rajongók - megmutatták abban az állapotában is, ahogy kijön a macskából, hát óriási látvány volt! Erről nem készült fotó. Viszont íme néhány kép, közöttük Guzipók barátommal, aki akkora volt, mint a tenyerem:

Utána pedig végigvezettek minket a kávéfeldolgozás folyamatán a szárítástól a pörkölésen át az őrlésig, a túra végén pedig kóstolót adtak - minden ingyen volt, arra építettek, hogy majd a hülye turista úgyis bevásárol a shopban. 
Anyjuk úristenit, működik a rendszerük, mert kóstoláskor olyan kakaót adtak, hogy ülve maradtunk - ebből hozunk vagy 5 kilót haza -, de a citromfű tea kókuszcukorral és a mangosteen tea is olyan finom volt, hogy vettünk belőle egy-egy dobozzal. De ittunk gyömbérteát - erős volt, alig tudtuk inni -, vörözsrizs teát - ez olyan mint a pattogatott kukorica -, meg még vagy ötféle másikat. Kávékat nem kóstoltunk, azt is lehetet volna, kivéve a luwak kávét, a cibetmacskásat, annak nem volt ingyenes kóstolója, az olyan drága, hogy még a kóstolóért is fizetni kell.

Innen elmentünk egy másik templomba, Pura Gunung Kawi Sebatu nevűbe csak azért, hogy Petra újabb szárongot próbálhasson fel és fotóztathassa magát a Bendegúzzal. Ez is nagyon szép templom, szent halakkal, ráadásul itt sokkal kevesebb hívő és még kevesebb turista volt - konkrétan egy húsz év körüli lányra emlékszek, aki áldozatot mutatott be, de ahogy fent is írtam, már a látványa is idegesített ahogy ott hajlongott. Ha tudnám milyen, azt írnám szégyellem magam, abszolút helytelen a rosszallásom, azt azért tudom.

De maga a templom itt is szép volt:

A délelőttöt a Cekin rizsterasznál fejeztük be, ami egyáltalán nem rizsterasz, nincs itt mezőgazdasági tevékenység, csak ilyen bemutató a turistáknak. Emiatt Bendegúz le is pontozta a neten, egyébként nagy parasztvakítás az egész valóban, viszont gyönyörű a látvány, azt meg kell adni.

A harmadik nap tapasztalata alapján nem ebédeltünk, hazamentünk a villába csendespihenőre. Itt végre kipróbáltuk Petrával a medencét amíg Bendegúz a lakrészünkben a telefonjával épített modelvasút-hálózatot. A medence azonnal felfrissített, jó hideg vize van, néhány masszázs-sugárral. Szóval ez is nagy élmény volt!

Délutánra egy vízesés maradt a kettőből - a netes értékelések alapján Bendegúz megtorpedózta az egyiket. Ennek az útnak a tanulsága egyébként az, hogy soha többet nem utazunk délután sehova, konkrétan akkora a dugó, hogy lépésben haladtunk.
Az út előtt volt egy kisebb tanácskozás a családtagok nyaraláshoz való hozzáállásának pozitív irányba való előmozdításának érdekében, aminek eredményeképpen a család legfiatalabb tagja egy ideig gondolataiba burkolózott az út első harmadában. Mondjuk, hogy megérintette Bali szelleme és meditált.

Viszont - és most jön a mai blog informatív része - az autóút alatt beazonosítottuk a balinéz dudálási rendszert. Ugyanis, mindenki mindig dudál, általában egyet. Az út alatt sikerült megfejteni a kódrendszert, íme:
Egy dudálás jelenti azt, hogy figyelj mert előzlek, de azt is, hogy takarodj előlem az útról, meg azt is, hogy hello, látlak és örülök neked! Továbbá azt is, hogy hé, te a kanyar mögött, vigyázz, mert érkezek, illetve azt is, hogy figyeljetek, valami veszélyes szakasz jön.
A két dudálás ugyanezt jelenti, felkiáltójellel.

Na de a Kantu Lampo vízesés! Hát, ha sokat mondok, 15 percet töltöttünk ott, ebből 3 perc volt a lemászás és 3 perc a visszamászás. Itt ugyanis az volt a hype, hogy a látogatók fürödhettek a vízesésben, oda lehetett állni alá egy fotóért. Ez önmagában nem baj, csakhogy mi ezt nem tudtuk és nem vittünk fürdőruhát, szóval a csürhenép olyasmit élvezett, amit én nem tudtam, ez már önmagában elég volt arra, hogy fellángoljon bennem az ellenszenv állandóan pislákoló lángja. Ráadásul mivel ott fürödtek a vízesés alatt tucatnyian nem tudtam rendes képet csinálni a természeti csodáról, mert valamelyik wannabe Instamodell vagy influencer ott pózolt a vízesés előtt a lájkokért és a követésért.

Aztán Bendegúz megelőzte a bajt - miszerint én nagyon udvariasan, de határozottan felkérem a körülbelül harminc fürdőzőt, hogy most 3 percig legyenek kedvesek eltávolodni a vízeséstől amíg lefényképezem - és letöltött a netről egy szép fotót a vízesésről, emberek nélkül.

Ezután még elmentünk a folyás mentén, volt valami goa barlang meg egy templom meditálni, de a barlanghoz át kellett volna kelni a folyón, amit ruhástól mi nem tettünk meg, szóval visszamásztunk a parkolóba és hazajöttünk. A villával szemközti tengeri-étteremben akartunk vacsorázni, de még mindig zárva volt - ezzel el is lőtték az esélyüket, többször nem próbálkozunk. Helyette ismét rendeltünk, ezúttal a KFC balinéz megfelelőjére, a JFC-re esett a választásunk - Jaya Fried Chicken. A várakozásoknak megfelelően iszonyat olcsó volt, 3 ezer forint volt hármunknak csirke, rizs, krumpli, tea és adtak még egy marék szószt is, amiben végre volt kellemesen csípős csiliszósz. Az adagok nem voltak akkorák, mint otthon, a tea nagyon édes volt, de igazából nem panaszkodunk.

Amíg az ételre vártunk leültem írni a mai blogot, Petra kitöltött egy kiskörtét - még Budapesten a vámszabad területen vettünk egy üveg Vilmos körtét, mert elfelejtettem a csicsói almát becsomagolni. Szóval a körtével fertőtlenítünk esténként egy-egy pohárral, mostanra már olyan úri dolgom van, hogy Kispetrám idehozza az íróasztalhoz a poharamat, nagyon hálás, hogy írom ezt a blogot!

Végezetül, íme Petra újabb kívánságának teljesülése, le tudott fotózni egy balinéz esküvői kaput:

Holnap innen folytatom, addig is a legjobbakat!