Ma megint lógós nap volt, nagyon élveztük. Nem mintha nem lenne jó barangolni a szigeten, érdekes helyekre eljutni, de azért annak is megvan a maga varázsa, hogy csak döglünk egész nap. Persze, nem csak henyéltünk, de erről később. Most ugyanis azzal kezdem, amit itt az elmúlt 4 nap alatt úgy általában tapasztaltam.

Kezdjük a Coviddal. Itt még kötelező a maszk. A hotelben csak maszkban szabad közlekedni, étterembe, bárban, mindenhol hordani kell. Hármunk közül Bendegúz természetesen az, aki betű szerint betartja a szabályt, amint átlépi a szoba küszöbét már rakja is fel. Petra van középen, nekem meg már vagy háromszor szóltak az étteremben, mikor maszk nélkül mentem egy fogásért. A buszon, északon még az utcán is hordani kell - délen a turisták miatt picit megengedőbbek, de a hotel területén nincs kegyelem...
Viszont a Route 66 maszkommal nagy sikert arattam, már a repülőn faggatott egy öreg rája, aki mögöttünk ült, hogy jártam-e a 66-os úton, mert ő már régóta tervezi, de még itt, Tenerifén is, mikor Las Carbonarasból jöttünk le felszállt egy hippi és karattyolt valamit a maszkomról. Pontosan nem tudtam, hogy mit, de egyre a hímzést mutogatta...

Ha már busz, itt majdnem bajba sodortam magam, mert mások az utazási szokások, mint nálunk. Történt ugyanis, hogy Santa Cruzba ülünk a buszon, beérünk egy üres megállóba, állunk ott, erre egy nő szépen kényelmesen feltápászkodik s megindul a nyitott ajtó felé. Már azon voltam, hogy szólok neki, csak nyugodtan, mamacita, ne kapkodj, nem rád vár mindenki, de addigra levergődött. Gondoltam ezzel vége is a dolognak, ebből nem lesz sztori, de aztán a következő megállóban egy másik utassal ugyanez zajlott. Hát kiderült, hogy itt az a szokás, hogy jeleznek az utasok, de csak akkor állnak fel, mikor a busz megállt s az ajtó kinyílt, mert így biztonságos. Mondjuk, ahogy a sofőrök vezetnek ez a racionális viselkedés.

Na, de a lógós nap! Elég későn keltünk, s mentünk reggelizni, majd kis pihenő után Petra és a Kopasz lementek, hogy vegyenek egy matracot, mert majd ők azzal fognak játszani, hogy beborogatják egymást a vízbe. Persze Petra vett még egy fürdőtörülközőt is, mert neki ciki volt, hogy a fehér szállodai törülközővel megyünk le a partra...
Miután visszatértek felkerekedtünk s lementünk az óceánhoz. Elég szeles volt az idő, nagy hullámok ostromolták a partot. Két szakasz van a parton, van egy, ahol kevesen vannak és kisebbek a hullámok, illetve van egy másik, ahol nagyobbak a hullámok és a helyiek ott fürdenek inkább, majd később elmondom miért. Javasoltam, hogy menjünk a nagy hullámokhoz, de Bendegúz hallani se akart róla, ő már megszokta a mi helyünket - másodszor voltunk ott -, meg odaát sokan vannak, ő oda nem megy. Jól van, maradtunk ott, ahol az első nap. Berongyoltunk a vízbe, nagyon kellemes volt, aztán felavattuk a matracot. Én elmentem úszni, elsőnek Petra mászott fel rá és élvezte, ahogy ringatja a víz. Igen ám, de a nagy, lapos hullámok egyre kijjebb vitték, s van egy szakasz, ahol a hullámok tarajos hullámmá alakulnak és mindent elsöpörnek, ami az útjukba kerül. Kispetrám ezt első kézből megtapasztalta, az első nagyobb hullám felborította és olyan lett, mint az ázott veréb. Ez persze nagyon tetszett a Kopasznak, ő is ki akarta próbálni, úgyhogy innentől kezdve egy fél óra azzal telt, hogy bedőltek a vízbe a hullámok által.

Mikor kimentünk ők kifeküdtek a homokra napozni, én meg átmentem a másik szakaszra a nagyobb hullámokhoz. Itt megfigyeltem a helyiek és a turisták nemzeti sportját, a hullámvadászatot. Ez úgy zajlik, hogy megfigyelik, hogy az átlagos hullámok hol kezdenek tarajossá válni, azon a részen megállnak és dacolnak a feléjük tartó víztömeggel. Ez szép és jó, egészen addig, míg a megszokott fél-egyméteres hullámok jönnek. Azonban kb percenként jön egy igazán nagy, hát az pusztít! Mikor közeledik már mindenki visít aztán nagyon nevetnek, mikor betakarja őket. Mondanom se kell, ezt magam is kipróbáltam és tényleg vicces. Én is megpróbáltam állva maradni, a kis macskahullámok nem is zavartak, de a legnagyobbak engem is elsodortak.

Ekkor már jött Petra és Bendegúz is megnézni, hova tűntem. Mikor látták mi a móka jöttek ők is, mondanom se kell, mostantól a korábbi partszakasz ment a levesbe, mi már csak és kizárólag itt fürödhettünk mostantól...

Jaj, még egyet elmesélek! Tegnapelőtt láttuk, hogy a parton fel van húzva egy zászló, egy zöld lobogó. Kérdezi a Kopasz, hogy miért van zöld zászló. Mondom neki, mert most béke van, lehet fürdeni. Hogyhogy? Hát ugye ez egy szigetország, ami a spanyoloké, de a portugálok is akarják, ezért itt gyakori a háború, de most zöld a zászló, úgyhogy béke van, lehet fürdeni, nem jönnek az óceán felől a megszálló csapatok. Ettől megnyugodott.
Ma meg sárga zászló volt, mikor észrevette, azonnal megkérdezte, hogy ma sárga a zászló, szabad-e fürdeni, nincs-e veszély. Mondom, fiam, a zászló a part minőségét illetve a szélerőt jelzi, csendes volt tegnapelőtt, ma erősebb a szél, látod, hogy nagyobbak a hullámok, de még nincs veszély, csak figyelmeztetés. Ezen úgy elgondolkodott, aztán mondja: Apu, én elhittem a békezászlót is.
Ez két okból is nagyon érdekes. Egyrészről 12 éve a fiam és még mindig vakon elhisz mindent, ez tetszik. A másik, hogy nagyon jó vagyok, még mindig tudok szemrebbenés nélkül beszélni bármiről a téma igazságtartalmától függetlenül.

Na, de legyen kép is, miközben száradtunk csináltunk ilyen Petra-féle romantikus képet, ami majd kellemes emlék lesz néhány év múlva:

Mikor erősödni kezdett a nap visszamentünk a szobába. Itt vigyázni kell a nappal, hiába van csak 23 fok, mivel ennyire délen vagyunk erős az UV, picit megpirultunk az első napon is. Ebédeltünk aztán csendespihenő következett.

Délután se volt sok változás. Petra és Bendegúz lementek a partra én meg elmentem futni. Ez szükségszerű volt, bár utólag nem volt jó ötlet. Eleve mikor indultam még 29 fok volt, ráadásul mondom, itt erős a nap. De gondoltam, csak kocogok. Igen ám, de a konditeremben tapasztalt idiotizmus itt is úrrá lett rajtam. Kerülgetni kellett a sétányon a csürhenépet meg a lassabb kocogókat ezen úgy felmérgesedtem, hogy mondom akkor odalépek, hogy legalább aki szembe jön lássa, hogy itt komoly sportteljesítmény zajlik és takarodjon az útból. Illetve az is közrejátszott, hogy az elején volt előttem egy kocogó, akire messziről rámondtam, hogy micsoda lúzer, hogy csak így tötymörög, aztán jó fél percbe telt, míg utolértem, mert én is lassan futottam a fenti megfontolások alapján.
Lényeg ami lényeg, elkezdtem rendesen futni, le is toltam 6 kilométert. Érdekes volt egyébként, volt egy partszakasz, ahol a szörfösök uralkodtak, itt tényleg jóval nagyobb hullámok voltak. Ezek a fickók ilyen hippik, lakókocsikban élnek, de elég lepusztultakban, mindenük a hullám meg a deszka. Egyébként, alighanem jobb életük van, nem kell havi zárással foglalkozzanak, meg értékelő meetingekkel, szóval egy pillanatra megirigyeltem őket.
Ráadásul itt is kiöntötték a sört - aki olvasta az amerikai utunkról szóló blogot, egész pontosan a Las Vegas részt az tudja mire gondolok.
Voltak akkor még a csecsebecse árusok, ezek zömmel afrikaiak és elég nyomorultak, napszemüveggel meg fürdőlepedővel kereskednek a parton és a sétányon. Na, őket nem irigyeltem egy percre se. A nők közül néhány afrofonást vállal, de nem nagyon volt kuncsaftjuk. Egyébként jó volt itt futni, élveztem - csak a végére a tempó és a nagy meleg sokat kivett.

Visszamentem a szállodába, átvettem az úszógatyát és mentem a családhoz hullámmal dacolni. Hát Kispetrám újra négyéves lett, felfedezte, hogyha a matracon fekszik a nagy hullámos részen akkor a hullám egész messzire kimossa a partra, siklik a vízen a fövenyig. Úgy nevetett, mint egy kisgyerek, még Bendegúz is megjegyezte ezt. Igaza is volt, mert itt mindenki nevetett, felfigyeltem négy német nőre, hatvan körül lehettek de állítom lánykoruk óta nem nevettek annyit, mint itt, mikor betakarták őket a hullámok.

Hat előtt mentünk fel a szállodába, pontosabban a medencéhez a snack-bárhoz, ugyanis a fiatalúr nem bírta volna ki az 50 perc várakozást a vacsoráig, muszáj volt megennie egy hamburgert. Ezután tengtünk-lengtünk a szobába, majd lementünk vacsorázni. Ma csak szerényebben, az elmúlt két este után nem óhajtottam megint bezabálni. Ami érdekesség volt, hogy mikor kikértem a fél liter fehérbort a pincérnő hozta a borospoharat, de elmagyaráztam neki, hogy mi magyarok ezt fröccsnek isszuk, szódával. Megértette és elhitte, hogy jó lehet, még mondta is, hogy biztos nagyon frissítő.

Vacsora után filmet néztünk, de ezúttal nem a 24-et, hanem annak idején én megvásároltam egy csomó - de vagy 10-12 - Jackie Chan filmet dvd-n. Sajnos a lemezek már nincsenek meg, de szerencsére készítettem mindről egy másolatot, ezek fent vannak egy pendrive-on. A Csúcsformában első része volt a mai menü, bár Kispetrám a vége előtt 5 perccel már csukott szemmel nézte - pontosabban rádiót hallgatott. El is ment aludni, mi a Kopasszal azért befejeztük filmet, még a végén a bakiparádét is megnéztük. Most már mindenki alszik, lassan megyek én is.

Holnapra biciklibérlést terveztünk, meglátjuk mi sül ki belőle...