Hazaérkeztünk.

Az utolsó nap is tartogatott meglepetéseket és szolgált tanulságokkal, illetve ebben a bejegyzésben összegzem a tapasztaltakat, mi volt jó, mit tanultunk és mire kell figyelni - illetve a végén elmondom mi a következő nagy utazás, legalábbis a jelenlegi tervek szerint. Ezúttal olyan képeket illesztek be, melyek az utazás emblematikus, legemlékezetesebb helyszíneire visznek vissza minket.

Most először felhúztuk az ébresztőórát, mert egyetlen dolgot akartam elkerülni egész út alatt: lekésni a hazainduló gépet, márpedig a legendás los angelesi dugó miatt erre azért volt esély. Pont emiatt Petra 6:15-re, én 6:20-ra húztam fel az órát és ez bizony jó döntés volt, mert a Somogyipetra és a Molnár Bendegúz úgy szuszmákolt tovább az első telefon rezgésére, mintha semmi se történne. Én szerencsére felébredtem rá, s mikor az enyém is elkezdett jelezni felkeltettem a többieket is.

A biztonság kedvéért előző este módosítottam az eredeti útiterven, azaz nem a kerülőúton, az 1-esen mentünk Los Angeles felé, hanem a lehető legrövidebb úton, a 101-esen majd a 405-ösön. Forgalom nélkül másfél órás út, de bozóttűz, reggeli csúcs miatt már 7:15-kor elindultunk, hogy 10:30-ra odaérjünk - ezt kérte az autókölcsönző, hogy a gép indulása előtt 3 órával érjünk oda a leadáshoz. Mikor elindultunk a GPS azt írta, hogy 8:47-re érkezünk meg, úgyhogy az indulás pillanatában még jók voltunk.

Az út első szakasza álomszerű volt, ilyen korán szinte magunk voltunk a 3 sávon, a megengedett 65 helyett sima 80-at mentem, remélve, hogy tudok kis időt nyerni, amit majd a dugóban úgyis elvesztünk. Egyébként ez a terv jó darabig működött is, Petra mellettem mindig mondogatta, hogy a tervek szerint mikorra futunk be és nem volt semmi gond.

Az első, másfél mérföldes dugóba félúton futottunk bele és nem indokolta a világon semmi. Nem volt baleset, útkarbantartás, kijárat, semmi. Egyszerűen csak le kellett lassítsak, másfél mérföldet haladtunk 10-zel, aztán egyszerre újból lehetett menni akár 70-nel is.

A második dugó sem volt komoly, de ennek legalább volt oka, a környékbeli bozóttüzek füstjét hozta a szél az autópályára, itt jogosan lassított mindenki, minket is beleértve. Olyan 2 mérföldön át tartott, aztán mehettünk tovább rendesen. A baj olyan 5 mérfölddel a 405-ös leágazás előtt kezdődött. Az 5 sávból a két szélső kettőben már állt a sor, persze nekünk az kellett volna. Ezért - mert még volt 5 mérföld -, beálltam a harmadikba, mondván, megyek amíg tudok, aztán majd besorolok. De kisvártatva a harmadik is megállt, itt szó szerint lépésben haladtunk. Hamarosan bekéredzkedtem a másodikba s egy teljes órát tett ki, hogy elérjük az elágazást. Gond nincs, még időben voltunk - legalábbis a legvégső, 10:30-as tervhez képest.

Igen ám, de a remény, hogy majd a 405-ösön javul a helyzet hiú ábrándnak bizonyult. Itt már 6 sáv volt, tömve a Los Angeles felé igyekvő autókkal. Egy húsz percig lavíroztam, csordogáltam a csürhével magam is, aztán kitaláltam, hogy átvágok 3 sávon és a car pool only sávban megyünk tovább, ami láthatóan gyorsabban ment - de oda csak azok mehettek, ahol legalább ketten ültek az autóban. Mivel mi hárman voltunk, ezt nekünk találták ki!

Ebben a sávban szépen haladtunk, sorra hagytuk magunk mögött a többi autót és elszörnyülködtünk azon, hogy eszerint szinte minden autóban egy ember ül - villámgyorsan zuhanunk a pusztulásba ennyi kibocsátást nem fogunk megúszni büntetlenül!

Még tankolni kellett elmenni, és szó szerint 10:30-ra értünk a kölcsönzőbe. Itt viszont kellemes meglepetés várt ránk, az autó leadása ugyanis nem volt több két percnél - ez is csak azért, mert ennyi idő volt kipakolni. Várt ránk egy alkalmazott, aki a járó motornál megnézte, hogy tele van-e a tank, mennyi a kilométeróra állása, illetve megkérdezte, hogy akarok-e nyomtatott számlát. Mivel mondtam, hogy nem, már mehettünk is az ingyenes buszhoz, ami a reptérre vitt.

Le a kalappal a los angelesi repülőtér előtt. A bejelentkezés gyors volt és gördülékeny, csakúgy, mint a biztonsági ellenőrzés. Amíg Ferihegyen 2 órát álltunk sorban itt nem volt 10 perc se! Annyi izgalom volt csupán, hogy a biztonsági ellenőrzésnél hagytunk egy kézipoggyászt, már a másik termináltól mentem vissza érte, de megvolt, félretették, minden rendben volt.

A Deltával mentünk Párizsba, nagy szomorúságunkra ezúttal nem a Comfort+ osztályon, de őszintén, nem tudtuk megmondani, hogy mi volt a különbség - talán csak az ára. Az étel itt is kifogástalan volt, adtak enni-inni mindig, mikor kértél, filmek, játékok, minden ugyanaz volt.

Hogy keretbe foglaljam az utat a kvízjátékkal kezdtem, én akartam lenni a listavezető, s ez első játékra sikerült is, amíg egy másik unatkozó utas nem dönti meg a rekordom, az Amigo név áll a lista élén azon a Boeing 777-esen, amin repültünk :) Jó gyenge a kép, de azért kivehető:

Szegény Petra próbálkozott, hogy letaszítson a trónról, fel is került a toplistára olyan nevekkel, hogy "utolerlekamigo" meg "kozelvagyokamigo", de persze minden, ez is relatív volt: én 160 ezer pontot gyűjtöttem, ő a negyedik helyig jutott valami 40 ezerrel, mikor végleg feladta.

Aludni sajnos nem tudtam, ehelyett sakkoztam és filmeket néztem. Megnéztem ezt az új Godzilla marhaságot, majd valami gyenge horrort, végül ezt a Stubert - talán még ez volt legszórakoztatóbb az összes közül.

Párizsig simán eljutottunk, ott volt majdnem öt óra várakozás, majd sikeresen landoltunk Budapesten fél négykor. Amit itt ki kell emeljek, hogy míg ez utóbbi repülőutat Petra és Bendegúz gyakorlatilag végigaludta, én nem alhattam egy percet se, mert kicsi volt a hely, a folyosón mászkáltak, kaját osztottak, stb.

Petra szülei jöttek elénk a reptérre és kellemes meglepetésként egy jókora ételcsomaggal vártak: húsleves, pörkölt, babgulyás,, krumplifőzelék fasírozottal, kenyér és tojás érkezett, hogy az első napot átvészelhessük itthon.

Budapest is kitett magáért dugóügyben, csak öt után értünk haza, s én azonnal mentem is lefeküdni, mert már 25 órája ébren voltam és ez eléggé megviselt.

Összességében ez egy nagyon jó vakáció volt, alapos szervezéssel még meglepetés se nagyon ért minket. Ami jó volt, az a nemzeti parkok, a vidéki Amerika. A táj, a tisztaság, a vezetés élménye a csodálatos környezetben. Amerikában különben is jó vezetni, magas a közlekedési kultúra - nem hiába, 16 éves koruktól autóval közlekednek. Amit javaslok, ha valaki hasonló utat akar, mindenképp automata váltós kocsit béreljen - egyébként 99% ilyet fog kapni amúgy is -, illetve SUV-ot. Sokszor kell az útpadkára vagy azon túl parkolni, mert a hivatalos parkolók megteltek és láttam, ahogy egy Kia szedán szenved, hogy visszataláljon az útra.

Motelekben a láncokat javaslom, nekünk a La Quinta tetszett legjobban, második helyen a Quality Inn volt. Túl drágát nem érdemes foglalni, mert úgyse tudod kihasználni, az olcsót meg felesleges, mert az tényleg csak arra jó, hogy aludj és továbbállj, ami picit rombolja az illúziót.

Kajálni lehet olcsón is, de lehet nagyon drágán is. A két hét alatt nem ettem egy steaket, mert a legolcsóbb is 30 dollár volt, ráadásul a kötelező borravaló - 25%!!! - miatt csak egyszer ettünk étteremben. Bár igaz, hogy a kötelező borravalót az utcai árusok is kérték, kérdezték, hogy mennyi legyen. Ha gazdaságosan akartok enni, a 7/11 lesz a jóbarátotok, ott fillérekért jól lehet lakni, persze nem Michelin-csillagos ételekkel.

Ami az útvonalat illeti, Los Angeles ok volt, bár ha arra gondolok, hogy mennyi pénzt elvertünk a Universal Studiosban kicsit lefelé billen a mérleg - bár a látvány, az élmény páratlan, az tény, csak megkérik az árát.
Las Vegas már inkább negatív nekem, a műpompájával, de az szintén tény, hogy költöttek arra is, csodaszép épületek vannak ott is.

A nemzeti parkok, az a csúcs, a felülmúlhatatlan élményt nyújtották - talán a Death Valley lóg ki egy kicsit, a mai eszemmel azt kihagynám és inkább egy nappal többet lennék a Zionban, megcsinálnám a The Narrows túrát a folyómederben helyette. Sequoia, Yosemite, Bryce, Grand Canyon mind a világ csodái, ezekre érdemes több időt is áldozni az általunk tervezett 1-1 napnál.

San Francisco kettős élmény, gyalog és tömegközlekedéssel csodálatos - nincs elég parkolójuk, ha meg van, azt kívánnád bár ne lenne, olyan drága a parkolás -, ráadásul ez egy elég drága város, mindennek megkérik az árát. De a másik oldala az éremnek, hogy kb egy európai kulturális központ amerikai életszínvonallal. Talán erre is jobb lett volna +1 nap, hogy a Golden Gate parkot is bejárhassuk.

Összességében, mint fent is írtam, életreszóló élmény volt, most elköszönök egy időre, de nem túl hosszúra, mert jövő júniusban visszamegyünk, ezúttal nem körutazásra, hanem egy-két szállással egy csillagtúra rendszerben bejárjuk a világ talán leghíresebb nemzeti parkját, a Yellowstone-t.