San Francisco utcáin...
Akár a régi sorozat címe is lehetne a mai nap mottója - gyakorlatilag egy napot töltöttünk az utcákon. Reggelire a vacsora maradékát ettük, aztán kilenc körül megindultunk várost nézni. Mára a gyalogos módszert választottuk, az elmúlt napokban annyit ültünk kocsiban, hogy mindannyian gyalogolni akartunk. Délelőttre a kikötőt lőttük be, az idő napos, de szeles volt, szóval azért kabátot vettünk - mint kiderült, ezt nagyon jól tettük! Onnan lehetett tudni, hogy  ki a helyi és ki a turista, hogy ki volt felöltözve, ki volt rövidnadrágban, trikóban.

Nappal és autó nélkül San Francisco a legszebb arcát mutatta. Először is, itt jóval kevesebb a túlsúlyos ember, sőt, azt kell mondjam nagyon sok sportolót láttunk ma! Nagyon sokan kocogtak, sok nyilvános sportpálya van, azon ment a baseball, a tenisz, a kosárlabda - még focistákat is láttunk egy középiskola pályáján! És nemhogy sportolnak a helyiek, de emberi formájuk van! A nők karcsúak, jó alakúak, a férfiak is szikár, izmos alkatúak, láttam egy-két olyan figurát, hogy elhittem volna róla, hogy élsportoló!
Ami sok van még, az a kutya - külön parkok vannak kutyások számára. Ami viszont nincs, az kutyaszar. Itt az emberek összeszedik, mindet. Egyszerűen egyetlen egyet se láttunk egész nap - pedig egy nagy lóbőr kutya a szemünk láttára rakott egy akkora halmot a fűre, mint egy vakondtúrás, de a gazdája összekapirgálta - én egy lapáttal járnék kutyát sétáltatni, az tuti!

A parkból kiérve megláttuk az öblöt és úgy döntöttünk, innentől a tengerparton sétálunk tovább. Ez jó döntés volt, mert belefutottunk egy helyi piacba, ahol zöldség, gyümölcs, tenger gyümölcseit és pékárut forgalmaztak a helyi termelők. Na most, a péknél akkora sor volt, mint a Universal Studiosnál! Ami nagyon tetszett, hogy mindenből lehetett kóstolni - ezzel egyébként jól is jártak, mert volt persze eper. A Somogyipetra megkóstolta, a Molnár Bendegúz megkóstolta és már venni is kellett egy fontot belőle, aranyáron. Én is ettem belőle, azt be kell ismerjem, hogy nagyon finom volt, nem volt víz íze, napérlelte, édes gyümölcsöt adtak a pénzünkért.

Ezután láttuk az Alcatraz börtönt, de messze volt, hajóútra pedig nem fizettünk be, hogy megnézzük.

A piac után elérkeztünk az öbölhöz, ahol újabb sokk hatás ért - és újabb pluszpont a san franciscoi sportolóknak. Az öbölben ugyanis úsztak! Bólyákkal ki volt jelölve egy pálya és ott úsztak vagy tízen-tizenketten rendes úszógatyában, szemüvegben. Ez azért sokkolt, mert nagyon erős szél volt, emiatt hullámzott a tenger. A levegő volt vagy 12 fokos, a víz talán ennyi se, de kitartóan rótták a köröket! Mások meg a kajakot fújták fel, hogy ők is vízre szálljanak - respect!

A sportolók után jött a nap egyik fénypontja. Petra és Bendegúz bementek egy ajándékboltba nézelődni, én addig az ingyenes tengerészeti múzeumot néztem végig, ami ott volt a mólón. Ez szuper volt, bemutatták a csigák hatását, valamint ki voltak téve hordók és megtanítottak különböző csomókat kötni. Mind a hat csomót megkötöttem az ábrák alapján - bár bevallom, ha most valaki adna százezer dollárt ha akár csak egyet is megkötnék a hatból, megmaradna a pénze...
A csomók után pedig a régi hajóépítést mutatták be, volt egy műhely is, oda be lehetett menni, de csinálni ott nem lehetett semmit, csak nézni hogy készül a papirusznád-hajó, a mentőcsónak. Eddigre már Petra és a Kopasz is csatlakozott - cserébe én is visszamentem velük az ajándékboltba.

Itt klassz dolgok voltak elég jó áron. Vettünk is pár ajándékot, illetve a Kopasz választott egy Fedora-kalapot otthonra és az út hátralévő részére. Anyja úristenit, nagyon jól állt neki mind, ráadásul ehhez volt kedve, próbált is vagy hat-hétfélét... Egyet én is felpróbáltam, egy az egyben olyan voltam benne, mint Indiana Jones. Végül nem vettem meg, mert itt az USA-ban simán hordhatnám, de otthon mindenki beszólogatna, hogy isten hozta, Dr. Jones, abból meg csak baj lenne - de fotó azért készült róla, ahogy viselem.

Annyi változás van ebben a témában, hogy a hotelben este megláttam ezt a képet és úgy döntöttem, veszek egyet mégis otthonra, mit érdekel engem ki mit mond, vagányul néz ki, hordani fogom!

Ezután végigsétáltunk a kikötőben, ajándékboltok és marha drága éttermek váltogatták egymást. Ahol megálltunk, az a második világháborús kiállítás volt - itt egy tengeralattjárót és egy csatahajót lehetett megnézni, illetve bementünk a régi amerikai vurstlik játékait bemutató múzeumba - ez közel tökéletes volt! A harmincas évektől kezdve voltak még működő játékok, ki is lehetett próbálni mindet. Mai szemmel azt mondanánk gagyi mind, de nekem ez maga volt a megelevenedett történelem - flipperek, videójátékok, szkander és szorítógépek, kosárra dobás, célbalövőgép, hoki-, baseball és boxautomaták, fel se tudom sorolni!

Bendegúz ezt a Whack-A-Mole játékot próbálta ki:

Itt már azért dél volt, ideje volt kaja után nézni. Azt már előre eldöntöttük, hogy a kikötőben eszünk, kerül amibe kerül, végül egy ilyen kínai tenger gyümölcsei pultnál választottunk fish and chipset, illetve Petra crab and chipset. Nagyon finom volt minden, adtak rengeteget, de volt ára!

Itt már fáradtak voltunk, visszaindultunk a szállásra egy déli pihenőre, de ezúttal másik úton mentünk, hogy minél többet lássunk a városból. A motelbe érve volt egy jó két- két és fél óra csendespihenő. Én amerikai focit néztem, Petra a szemhéját, Bendegúz pedig tabletezett.

Délutánra a Chinatown volt tervben, neki is indultunk. Ez elég nagy séta volt, de ez is megérte. Eleve, a kínai negyed tényleg kínai itt. Míg a többi utcán alig lézengett valaki, a kínai negyed tele van, 95% kínai, boltok, éttermek, parkok, nagyon nagy élmény volt. Azt hittem, itt majd olcsóbb lesz a kaja, de tévedtem, itt mindenhol drága az étel.

Petra és Bendegúz itt is bementek ajándékboltokba, de itt az igazi kínai gagyit kínálták, úgyhogy végül itt semmit se vettünk.

Ami viszont ütött, az az élelmiszerboltok. Itt azért ámultunk...

Ezután lementünk a kikötő másik végére - konkrétan az elejére, az első mólóhoz és onnan indultunk visszafelé. Itt valami álarcos/beöltözős buli volt Halloween miatt. Ami érdekes, hogy az emberek itt beöltöznek, nagyon komoly jelmezekbe. Amíg nálunk otthon egy beöltözős buliban az a ciki, ha tényleg beöltözöl, itt kinéznek, ha nem öltözöl be - még akkor is, ha gagyi a jelmezed.

A 23-as mólónál elhagytuk a kikötőt és elkezdtük a kincskeresést - van itt valami emblematikus utca, egy lejtő ami tele van ültetve virágokkal és szlalomban lehet lejönni rajta kocsival. Petra és Bendegúz látni szerette volna ezt a csodát, hát kóvályogtunk és talpaltunk addig, míg oda nem értünk. Nem mondom, szép volt, nagyon sokan voltak ott, fényképezték, sokan meg gurultak le kocsival és kamerával vették, hogy itt vezetnek.

Itt már napnyugta volt és nagyon fáradtak is voltunk, megindultunk vissza a motelbe. Itt először nyekergett egy picit a Kopasz, érthető okból, nagyon elfáradhatott. Petra azonban megnyugtatta, hogy eddig nagyon jól viselte, szorítsa össze a fogát, bírja ki hazáig, nagyon jó fiúnk és büszkék vagyunk rá. Ez meg is tette a hatását, valahogy hazavergődtünk, hullafáradtan. Csak hogy érezzétek miről beszélek, 29 ezer lépést tettünk meg ma, s mivel San Francisco egymillió dombra épült, ennek a harmadát rohadt meredek dombon felfelé.

Még vacsorát szereztünk - pizzaszeleteket, darabját 4 dollárért -, most pedig ejtőzünk, illetve a blog után lesz egy Váratlan utazás is.

Holnap Golden Gate híd, villamosozás, fogaskerekűzés - és veszek egy kalapot :)