Reggel ismét edzéssel kezdődött a nap, annyi különbség volt, hogy mivel nagyon sokáig tartott az előző esti csapatépítés, Lídia kijárta, hogy egy órával később kezdjük a napot, azaz ráértem később kelni. Azért lementem tornázni, majd jól be is reggeliztünk aztán mentünk az irodába.
Ami szembeszökő volt, hogy a brigád azon része, akik a barbecue után még mentek egy bárba is folytatni a helyik alkoholos italok tanulmányozását elég ramaty állapotban volt. Én is bánkódtam, mert ugye jól bereggeliztem, de egy órával később kezdtünk, azaz ebédig konkrétan nem éheztem meg. Ez alkalommal ugyanoda mentünk vissza, ahol első nap voltunk, ebbe a „kilo” rendszerű étterembe, ami egyébként nagyon népszerű a környékbeli irodaházak dolgozóinak körében, mert elég gazdaságos. Szedtem azért valamit a tányérra, de nem is sokat, azt is alig bírtam megenni, szóval erre az ebédre most nem áldozok különösebben sok időt.
Délután megint meló, viszont öttől szabadok voltunk, ezen az estén nem volt semmilyen program, lehetett menni nézelődni a városba. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy beszámoljak egy érdekességről: itt, Curitibában is vannak koldusok, akik a piros lámpánál reménykednek, hogy a sofőrök adnak nekik valami aprót, csakhogy itt konkrétan műsort adnak, hogy adakozóbbá váljanak az emberek. Leggyakrabban zsonglőrködnek, labdákat, tekebábukat meg machetéket dobálnak a levegőbe, de volt, aki gólyalábon állva égő fáklyákkal szerepelt. Gondoltam, hogy lefotózom valamelyiket, de azt nem akartam, hogy utána meg tartsa a markát valami pénzért – annál is inkább, mert készpénz nem is volt nálam, csak a kártya.
Este bementem egy bevásárlóközpontba, hogy a Kopasznak vegyek egy brazil futballmezt, Petrának meg valami marhaságot, aminek majd megörül. Minden boltot megnéztem, ráadásul brazil-hetek is voltak, akciós volt minden, de focimez itt nem volt, a többi ruha meg nem tetszett egy szikrát se, úgyhogy végül nem vettem semmit. Visszamentem a szállodába, de vacsorázni se volt kedvem, mert a délutáni irodai finomságokból úgy bezabáltam, hogy egyáltalán nem voltam éhes. Na, mondom, ez jó is így, mert az elmúlt napokban sokat megettem, akkor ma nem vacsorázok, hurrá! Helyette kitaláltam, hogy lemegyek az uszodába és úszok, de most rendesen, szemüveggel, mert este úgyis hajat akartam mosni. Így is lett.
A baj az volt, hogy az úszást nagyon meghajtottam – egyedül voltam az egész medencében, mint mindig -, amitől viszont marhára megéheztem. De már este 10 volt, enni nem akartam, úgyhogy tartottam magam az elhatározáshoz – ittam vagy fél liter ásványvizet és ezzel le volt tudva a vacsora. Ezután összepakoltam a holmimat, hogy ne reggel kelljen ezzel vesződni és lefeküdtem aludni.
