A második nap reggelén már az itthoni rutin lépett életbe, azaz keltem 6:20-kor, fél hétre már lent voltam a konditeremben. Itt meg kell jegyezzem, hogy általában a hotelek konditermei a teljesen gagyi „van két futópad”-tól a „mi költöttünk egy csigás gépre is”-ig terjed a tapasztalatom szerint. Itt azonban nagyon jól felszerelt kis terem várt, teljesen jól le tudtam edzeni: fekpad, ferdepad, húzódzkodó állvány, két csigás gép, egykezes súlyok, franciarúd, minden volt – persze futópadok, ellipszis gépek is a cardió szerelmeseinek.

Szóval leedzettem, aztán mentünk reggelizni. Itt volt egy érdekes esemény, a reggeli desszertkínálatban volt egy „Hungarian Bread”, azaz magyar kenyér nevű sütemény, amit  magyarként ugye nem ismertem fel. Félig aranygaluska, félig Ferdinánd volt, kiderült, hogy régen valami magyar cukrász telepedett le Brazíliában, ő készítette ezt a sült tésztát és a helyiek elnevezték Magyar Kenyérnek.

Reggeli után bebumliztunk az irodába és tanácskoztunk nagy lelkesen délig.

Ebédelni máshova mentünk, most egy all-you-can-eat rendszerű étterembe mentünk, ahol szabad volt a vásár! Körbejártam megint a pultot, de most minden egyértelmű volt, nem kellett tanácsot kérjek senkitől. Rizst ettem megint, meg szaftos marhaszeletet, utána hoztak az asztalhoz különböző fogásokat, kínálták, párat meg is kóstoltam de semmi extrát nem tapasztaltam. Ami jó volt, hogy italnak egy helyi gyümölcsből – guaranából – készített szénsavas üdítőt kértem, az ízlett. A desszert is jó volt, azt is kihozták az asztalhoz, benne volt az árban, félig torta, félig pite, almás, kávés, krémes – szóval nem volt rossz.

Ebéd után megint iroda, tanácskozás estig.

Na, de este! Ezúttal nem étterembe mentünk, hanem csapatépítésre, ami jelen esetben közös barbecue-t jelentett. Én azt hittem, hogy mi magunk is süthetünk-főzhetünk, de kiderült, hogy itt nem adnak az Exxonos dolgozók kezébe kést, úgyhogy mi csak néztük, ahogy egy helyi séf és csapata a világ legszebb marhahúsait grillezte, szeletelte. Maga a helyszín elég érdekes volt, konkrétan egy kertes ház garázsa volt átalakítva, itt volt egy nagy L alakú pult felállítva ahova ülhettünk, a pult másik oldalán pedig egy félig japán Lívia nevű nő volt, aki magyarázott, míg a segédei készítették a húsokat és az italokat.
Itt volt egy élményem, ami egyébként szerintem életem hátralévő részére hatással lesz. Történt ugyanis, hogy welcome drinknek kevertek pár caiprinhát, helyi koktélt ami egy cachaca nevű cukornádpárlatból készül. Ez rendben is volt, megittuk, túl édes volt, de hát ki vagyok én, hogy megsértsem a helyik lakosságot, szóval bevertem. Ezután azonban bemutattak egy másik, jóval ritkább és különlegesebb pálinkát, ami jambú cachaca néven futott. Ez ugyanúgy cukornád párlat, de egy jambu nevű gyógynövénnyel keverik, amitől kesernyés lesz – és elzsibbasztja az ember száját belülről, de még az ajkait is! Elsőre elég furcsa, konrétan érzéketlen-szerűvé válik az ember szája, nem is nagyon értettem mi ebben a jó. Aztán a helyi konyhalány, akin látszott, hogy nagy tapasztalattal bír az alkoholos italok fogyasztásának területén mondta, hogy ez nem bedönteni kell, mint a felest, hanem öblögetni a szájban. Azt már egyedül én próbáltam ki, hát attól aztán tényleg teljesen lezsibbad az egész pofánk. S erre jön a feketeleves – mondta a konyhalány, hogy akkor most erre igyak egy caipirinhát! Na, úgy is lett, aztán megtudtam mi a nagy szám ebben, ugyanis a zsibbadt száj-nyelv úgy reagált a caipirinhára, mintha konkrétan felrobbantak volna az ízek a számban! Ezt nem is tudom szavakkal visszaadni, azonnal akartam ismételni, de ebből nem adtak többet, ez kuriózum még ott is. Nem kell mondanom, innentől kezdve az egyik fő cél az volt, hogy ilyet hozzunk haza egy üveggel, de sajnos elárulom, hogy nem jártunk sikerrel, ilyen cachacát nem találtunk se a boltokba, se a reptéren – ez az élmény Brazíliában maradt... De gond nincsen, most már tudom, hogy van ilyen, keresni fogom a lehetőségét, hogy beszerezzek egy ilyet itthonra is J

A csapatépítés során egyébként jobbára steaket ettünk, különféleképpen sütve – egyben, szeletelve -, volt mellé saláta, édesburgonya, szóval itt is jól bezabáltunk. A csapat egy része a cachacát is fogyasztotta, nagyon jól érezték magukat, ezért egy picivel tovább is maradtunk, aminek annyira nem örültem, mert így ugrott az esti úszás.

Mindegy, visszamentünk a szállodába a kisbusszal, kicsit tableteztem és mérgelődtem a wifi miatt aztán lefeküdtem aludni.